A lányom az egyetlen, ami miatt sajnálom a vakságot. Őt nagyon

Ha azt halljuk, hogy valaki egyedül nevel egy kétéves gyereket, azt mondjuk, nem lehet könnyű. Ha az illető férfi, elismerően csettintünk. Ha mindezt vakon teszi, akkor mi van?!

Kitti alig múlt kétéves. Amikor azt látjuk, hogy bemegy a szobába, megkeresi a porszívót, előveszi a helyéről az orrszívó csövet, beilleszti a porszívóba, bekapcsolja, az orrához illeszti a szívókát, és egyedül használja a készüléket, nem nagyon hiszünk a szemünknek. Akinek volt már ekkora gyereke, átlátja, hogy ez az ügyesség és tudatosság mennyire különleges. Ha viszont tudjuk, hogy Kitti édesapja nem lát, rögtön megértjük: a kislánynak fontos, hogy sok mindent megtanuljon önállóan, vagy kis segítséggel elvégezni.

Sok apa mond olyasmiket, hogy az orrát állítólag tőlem örökölte a Viktor szájából azonban egészen másképp hangzik ez az állítólag. Ő tényleg nem tudhatja biztosan, csak elképzelheti, hogyan is néz ki a kislánya. Annyit tud, hogy igencsak szép gyerek ezt sokszor hallja.

A kis család lakásában tisztaság és rend uralkodik. Ez nem az a rend, ami máshol előfordul: ennek jelentősége van. Viktor csak akkor találja meg a tárgyakat, ha mindig ugyanoda helyezi őket vissza. Nincsenek csecsebecsék és mütyürök, sem túl sok bútor. Minden átlátható, könnyen megközelíthető. Amikor Viktornak lánya született, azt a fegyelmezettséget és összeszedettséget kellett továbbvinnie, amit világéletében gyakorolt. Ettől még persze nagyságrendileg nagyobb kihívás ez számunkra nagyjából felfoghatatlan.

Vasárnapi anyuka

Demeter Viktor öt év házasság után vált el (egyébként látó) feleségétől, és úgy egyeztek meg, hogy kislányuk a férfival marad. Nekem valahogy több türelmem volt hozzá mondja. Így Kitti anyukája az, aki a láthatási jogot gyakorolja: a kislány kéthetente egy hétvégét tölt nála.

Viktor és lánya vásárolni indulnak. Kitti hozza a cipőjét, és egyedül felveszi. Utána hozza az apjáét is, és ledobja a lába elé. Viktor felcsatolja magára a hordozót: egyelőre még ez a megszokott, és legbiztonságosabb közlekedési módjuk. Már próbálkoznak a pórázos sétálással, de Viktor azért még tart minden olyan helyzettől, amiben Kitti elmozdulhat, elszaladhat mellőle: ez utcai forgalomban túl veszélyes. Emiatt játszótérre sem járnak:
nem lehetek biztos benne, hogy ha elfut tőlem, vissza is jön. Itt a lakásban, a kertben nincs ilyen probléma mondja Viktor. Segítenék neki a hordozó felcsatolásában, de hárítja. Á, hagyd, megy, általában nincs segítségünk.

Loholunk a nyomukban, Viktor elég komoly tempót diktál. Az úttesten való átkelésnél frászt kapunk, ahogy a férfi a merőlegesen előretartott fehér bottal határozottan megindul, hasán a kicsivel, de látszik, neki rutin ez. Az autósok pedig észbe kapnak, lassítanak. Itt kell legyen egy telefonfülke keresi Viktor a támpontot, ahol be szokott fordulni az üzlet felé. Nem várt akadály, egy postásbicikli torlaszolja el az utat, Viktor egyenesen nekimegy: ezekre nem lehet felkészülni Nem a szupermarketbe jöttünk, hanem egy öt négyzetméteres kisboltba. Kézenfekvő, hiszen itt egyszerűen elsorolja, mire van szüksége, az eladó pedig összekészíti neki. Hoz majd Sanyi kávét is. Bedobja, vagy bejössz érte? Bejövök, persze. A nápolyit kibontanád nekünk? Köszi.

Jól ismerik itt Viktort, megszokták, hogy őt kicsit másként kell kiszolgálni. Bár az eladó srác azt mondja, vele kevesebb gondja van, mint a legtöbb vásárlóval. Leszámolja a visszajárót, egyesével megnevezi a pénzérméket. Megbízunk egymásban mondja a fiú, aki szintén gyakran jár Viktorhoz: nála masszíroztat. (Viktor ugyanis masszőr, ebből tartja el a kislányát.) Kezet fognak, hazaindulunk.

Egy mackón tanultam pelenkázni

mosolyog Viktor, majd szakszerűen öltöztet ha nem tudnánk, fel sem tűnne, hogy nem lát. Csak fényeket és foltokat mondja az életében talán leggyakrabban elmondott mondatot, és rögtön a második leggyakoribbat is hozzáteszi: Születésem óta nem látok, az inkubátorban vakultam meg. Viktornak van egy nővére, és volt egy ikertestvére is, őt négynapos korában elveszítették. A családot ma leginkább édesanyja és testvére jelentik számára. Ez a támogató családi háttér volt a másik ok, ami miatt Kitti nála maradt, és az, hogy neki volt biztosabb az egzisztenciája. A bírónő megkérdezte, biztos-e benne, hogy el tudja látni a lányát, és amikor igennel válaszolt, jóváhagyta a megegyezésüket.

Mindig is úgy gondoltam, hogy egyszer apa leszek. Négy év telt el, mire Kitti megszülethetett. Császármetszés volt, anyukám vágta el a köldökzsinórt, és rögtön utána megkaptam őt. Együtt sírtunk, pár órán keresztül le se tettem. Azóta tart a szerelem. Ha sírt, ha valami fájt neki, mindig nálam nyugodott meg. Fürdetni sokáig nem mertem…

Kitti most frizuráért könyörög: apa kiváló lófarkat tud készíteni. Amikor ez is megvan, megyünk a kertbe: az újpesti, belső udvaros házban egy kis zöldet elkerítettek maguknak. Apa cigizik, Kitti banánt majszol, körülöttünk tavaszodik.

Amikor az akkor huszonkét éves Viktor megismerkedett későbbi feleségével egy internetes társkeresőn, a lány szülei nem voltak valami boldogok. Nem én voltam a szívük csücske fogalmaz a férfi. Aztán amikor jött Kitti, persze örült mindenki mindkét családban, nem aggódtak, hogyan fogják megoldani. Inkább akkor kapott mindenki sokkot fogalmaz a férfi amikor váltunk, és bejelentettem, hogy Kitti nálam lesz. egy levelet sem tudsz elolvasni, hogyan tudnál ellátni egy gyereket? kérdezte az apósa. Pedig…

Kitti csak négynapos volt, mikor az anyukájának vissza kellett mennie a kórházba, ekkor maradtunk életünkben először kettesben meséli a férfi.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem tojtam össze magam félelmemben.

Anyukám és nővérem jöttek segíteni, de a legtöbb dolgot nem adtam ki a kezemből. Tápszert adagolni akkor még nem tudtam, de én etettem. Később azt mondtam magamnak, ha akkor életben maradt a gyerek, akkor nem lesz probléma.

Viktor azt mondja, semmi nincs, amit nem lehet megoldani, mindenre megvan a vaktechnika. A legnehezebb talán az, amikor kúpot kell beadni a rúgkapáló gyereknek, vagy amikor milliliterre pontosan kell gyógyszert adagolni. Ilyenkor vesz az ember egy pont akkora, mondjuk két millis fecskendőt, és érzi, ha teljesen teleszívta. Így nem lehet elrontani. Amikor meg valamiből tizenöt csepp kell, ott nagyon fülelsz; magyarázza.

Viktornak mostanság az etetéssel gyűlik meg a baja. Gyakorló szülők jól tudják, hányféleképpen képes ez a műfaj megnehezíteni a lelkes anyák, apák életét. Viktor is próbálná szép evésre szoktatni a lányát, csakhogy ő nem látja, ha ebéd közben a falatok a földön landolnak. Szépen körbemászom a terepet minden egyes kaja után meséli. Hát, bizony, anyucinak és apucinak lenni egy személyben nem mindig egyszerű!

Arra gondolok, hogy a gondozás azon részei könnyebbek lehetnek, amikor megvan a kontaktus köztük, de amikor Kitti eltávolodik, és Viktor nem látja, mit csinál éppen, vajon hogyan óvja meg a veszélyektől? Nem esett még le sehonnan? kérdezem. Dehogynem. A nagyival, a papával és az anyjával is előfordult. Velem soha.

Vakok luxusa: taxival a bölcsibe

Ebben a lakásban minden beszél, a számítógép, a telefon, de még a lázmérő is. A férfi telefonja képes pénzfelismerésre, navigációra: sok kütyüre van szükség. Komoly kihívás még az időjárás, eleve már csak kitalálni is, hogy adott reggelen épp milyen idő van, hogyan kéne felöltöztetni a kislányt. Viktor négykor kel, hogy mindennel nyugodtan elkészüljön, mire indulni kell: hétkor már mennek a néhány utcára lévő bölcsibe. Olykor egy ezresért, taxival. Ha ugyanis jeges-havas az út, kockázatos lenne gyalogolni a magára kötött gyerekkel. Ha pedig nagyon esik, szintén lehetetlen elindulni: Viktor nem tudja egyszerre a botot és az esernyőt is kezelni, a kapucni pedig a számára létfontosságú hallásában akadályozza. Hát, nem olcsó a vakélet mondja, de ez csak félig-meddig vicces. Én úgy vagyok mindennel, hogy ha nem akarod nehéznek megélni, akkor nem fogod úgy megélni, még ha nehéz is teszi hozzá.

A cikk fojtatás a http://www.nlcafe.hu/ezvan/20160418/v…pa-riport/

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .