Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A látássérültek is önállóan bankolhatnak?

- 2013. június 6. 13:42 -

A bank szerint bankautomaták vakbaráttá alakítása aránytalanul sokba kerülne. Mint ahogyan portálunkon már beszámoltunk, Magyar panaszosoknak adott igazat az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága.

A bizottság kimondta: az állam megsértette a fogyatékos emberek jogát, mert nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a bankautomatákat a vakok is önállóan használhassák.

Az ügy 2005-ben kezdődött, amikor Nyusti Szilvia és Takács Péter az OTP-nél elpanaszolták azt a helyzetet, hogy látássérültként az ATM-eket csak segítséggel vehetik igénybe, miközben a szolgáltatásért ugyanannyit fizetnek, mint mások. Az OTP mindezt azzal magyarázta, hogy a bankautomaták vakbaráttá alakítása aránytalanul sokba kerülne nekik, technikailag egyébként is bonyolult, ráadásul a vakok és gyengénlátók érdekét sem szolgálná, mert a hangos változat személy- és vagyonbiztonságukat is veszélyeztetné. Valójában azonban más banki szolgáltatóknál már akkor is működött vakbarát automata, és az akadálymentesítés sem került volna ésszerűtlenül sokba.

A panaszosok személyiségi joguk megsértése miatt bírósághoz fordultak, a perben a De Jure Alapítvány ügyvédje képviselte őket. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete 2007-ben elmarasztalta az OTP-t, egyben arra kötelezte, hogy 120 napon belül alakítsa át automatáinak jelentős részét, lássa el azokat Braille-billentyűzettel, képernyőolvasó szoftverrel és az ATM-eknél legyen fejhallgató-bemenet. Az ítélet lépcsőzetes áttérést írt elő, emellett 200?200 ezer forint kártérítést is megállapított a felpereseknek.

Az OTP fellebbezése nyomán másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla, majd harmadfokon a Legfelsőbb Bíróság járt el. Ők már nem látták indokoltnak az OTP elmarasztalását, így a két látássérült felperes 2009-ben jogerősen elveszítette a pert.

Takács Pétert a Fővárosi Ítélőtábla ítéletében leginkább az háborította fel, hogy a kiszolgáltatottság nem jelenti az emberi méltóság sérelmét. Valójában azonban a fogyatékosságban nem a fizikai korlátozottság az igazi teher, hanem éppenséggel az állapotból következő szociális hátrányok, az érintetteket sújtó negatív attitűdök. Ma már ez megannyi esetben csökkenthető, kiküszöbölhető. A bankjegykiadó automaták vagy az internetes bankolást lehetővé tevő weboldalak akadálymentesítése pontosan ebbe a csoportba sorolható. Takács szerint ugyancsak vérlázító volt az ítélőtábla fejtegetése, hogy azért nem kell akadálymentesíteni az ATM-eket, mert azok önálló használata a látássérültek számára veszélyt jelentene.

A károsultak a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordultak, amely 2010-ben az ENSZ frissen felállt fogyatékosügyi bizottsága elé vitte az ügyet.

Magyarország az elsők között csatlakozott 2007-ben az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól Szóló Egyezményéhez és annak fakultatív jegyzőkönyvéhez. A fakultatív jegyzőkönyv értelmében független szakértőkből álló bizottság vizsgálja az egyezmény, illetve a fogyatékos emberek jogainak érvényesülését. A világon az első egyedi eljárás ez az ügy volt.

Az ENSZ-bizottság döntése most kimondja: Magyarország köteles megfelelő elégtételt nyújtani a kérelmezőknek, amely fedezi a hosszú procedúra során felmerülő költségeiket és orvosolja a banki szolgáltatás hozzáférésének hiányát.

? A két károsult kárigényével a közeljövőben az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordul ? közölte Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke.

A döntés általános része arra kötelezi az államot, hogy határozza meg a látás- és más sérülteknek nyújtott szolgáltatások minimumát; emellett pedig a verdikt azt is garantálja, hogy az újonnan beszerzett automaták és az internetes bankolás teljes mértékben hozzáférhetőek legyenek a fogyatékossággal élőknek.

Az ENSZ-bizottság ? tekintettel a fogyatékos emberek speciális helyzetét figyelmen kívül hagyó jogerős hazai ítéletre ? bírói továbbképzést is javasol.

Magyarország hat hónapon belül köteles választ adni, hogy mit tett az egyezmény betartása és a bizottság döntésének végrehajtása érdekében.

Nyusti Szilvia szerint az ENSZ-bizottság várakozásán felüli pozitív döntést hozott, mely igazolja azt a kemény munkát, melyet ők és segítőik végeztek az ügyben. Reméli, hogy a döntés következményeként új fejezet kezdődik az akadálymentesítés terén.

Az ATM-ek ügyében igazságos döntés született. Azonban a fogyatékos személyek mindennapi életében vannak olyan helyzetek, amelyek során szintén olyan diszkriminatív körülmények közé kerülnek, mint a bankautomaták esetében. A legfontosabbak az üzletek, ahol az ember a napi szükségleteit elégíti ki. Az önkiszolgáló ábécékben, áruházakban, többnyire nincsenek bolti kisegítők, s így a látássérültek számára lehetetlen az önálló vásárlás. A mozgássérülteknek pedig sokszor még a bejutás is lehetetlen. A hivatalokban, az egészségügyi intézményekben újabban a kijelzők keserítik meg a látáskárosodottak életét. Az orvosi rendelőkben az is gond, ha nincs ugyan kijelző, ám név szerinti szólítás helyett azt kell(ene) figyelni, ki mikor következik. A sérült emberek tehát szüntelen kiszolgáltatottságban élik mindennapjaikat. És tehetetlenek. Merthogy kit pereljenek? Egyenként a boltokat? Az intézményeket?

Forrás: szon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ hat = 9

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 16. péntek, Gál napja van.
Az év 42. hete és 289. napja.
Holnap Hedvig napja lesz.

1716. Temesvár visszafoglalása a törököktől.


1949. Veszprémben megnyílik a budapesti Műszaki Egyetem nehézvegyipari tagozata.


Gvadányi József
/ 1725. okt.l6. - 1801. dec.21. /

Egy falusi nótáriusnak budai utazása

"...Hazánkban nemzete volt mindég tündöklő,
Híre-neve fénylett, mint fénylik gyémántkő:
Légyen nagyságod is eleit követő,
Azt ha nem cselekszi, üsse meg a mennykő!"

Időjárás

2026-10-16, 04:01
Clear sky
NNW
Clear sky
8°C
1.4 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 63%
Szél: 1.4 m/s NNW
Széllökések: 5.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:03
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com