A MEOSZ jogi lépéseket tesz, ha elmarad az M3-as metró aluljáróinak akadálymentesítése
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége ismételten jogi úton szerez érvényt az egyenlő bánásmód követelményének, amennyiben átcsoportosítják az M3-as metróvonal állomásainak akadálymentesítésére félretett összeget, és ezzel részben vagy egészben meghiúsul az M3-as metróvonal akadálymentesítése. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke Karácsony Gergely főpolgármesternek írt levelében a jogsértőnek nevezte a főváros – sajtóhírek nyomán napvilágot látott – tervezett lépéseit, mely semmibe veszi Szövetségünk és a Fővárosi Önkormányzat közötti, a mozgáskorlátozott emberek méltóságteljes és biztonságos közlekedését garantáló érvényes megállapodást. Kovács Ágnes a főpolgármester haladéktalan tájékoztatását kérte, különös tekintettel Karácsony Gergely korábbi ígéretére, miszerint a főváros tartja magát a korábbi megállapodáshoz.
Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke Karácsony Gergely főpolgármesterhez fordult azonnali tájékoztatást kérve, ( a MEOSZ elnökének levele itt olvasható), miután a sajtóban megjelent hírek szerint az M3-as metró felújításának csúszása, és ezáltal a kivitelezési költségek növekedése miatt a BKV Zrt. több mint egymilliárd forintot vonna el a megállók akadálymentesítésre szánt eredeti keretből a metróvonal felújítása kapcsán. Amennyiben igaz a hír, úgy ez a lépés túl azon, hogy jogsértő, messzemenően elgondolkodtató is a Főváros fogyatékos embereket érintő felelősségvállalását illetően. Kovács Ágnes hangsúlyozta: Szövetségünk minden eszközt igénybe fog venni annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek a mindenki számára nyújtott közösségi közlekedési szolgáltatásokban egyenlő eséllyel az őket megillető méltósággal vehessenek részt.
A MEOSZ elnöke különösen sérelmesnek tartja a témával kapcsolatban ismét elmaradt tájékoztatást, hiszen a kérdéssel kapcsolatban a Fővárost együttműködési megállapodás köti, amelyre ráerősítve tavaly nyáron a MEOSZ ígéretet kapott Karácsony Gergely főpolgármestertől (Karácsony Gergely MEOSZ elnökének címzett levele itt olvasható) mind az együttműködés betartására, mind a teljes metróvonal akadálymentesítésére.
Kovács Ágnes legutóbb 2020 nyarán fordult az M3-as metró felújításával összefüggésben Karácsony Gergely főpolgármesterhez, amikor napvilágot látott, hogy a metró vonalán a vágányépítés nem fejezhető be az eredeti kivitelezői szerződés szerint. A késés miatt, akkor az alagútfelújítást végző Swietelsky Vasúttechnika Kft. a munka további folytatásáért többletköltségeket kívánt felszámolni.
Az akadálymentesítés kapcsán tavaly nyáron Bolla Tibor a BKV vezérigazgatója arról biztosította a MEOSZ-t, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2020. augusztus 27-i rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazta, hogy a BKV Zrt-vel aláírható a Fejlesztési megállapodás az „M3 metróvonal állomásainak akadálymentesítése, tervezési és kivitelezési feladatok megvalósításához szükséges forrás biztosítása” tárgyában. Tehát a projekt eredeti műszaki tartalmában szereplő mind a 20 állomás, a teljes metróvonal a korszerűsítés befejeztével akadálymentes lesz.
Karácsony Gergely főpolgármester néhány hónappal ezelőtt megerősítette, hogy a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett aziránt, hogy a fővárosi tömegközlekedéshez a fogyatékossággal élő személyek egyenlő eséllyel hozzáférhessenek. A Főpolgármester levelében biztosította a MEOSZ elnökét arról, is hogy a Fővárosi Önkormányzat a jövőben nemcsak a döntések tartalmában, hanem azok meghozatalának módjában is a MEOSZ-szal való együttműködésre és a jól működő kommunikációra kíván építeni, és a korábbi kötelezettségvállalásnak megfelelően az akadálymentesítéssel kapcsolatos további döntések előtt Budapest Főváros Önkormányzata nevében ki fogja kérni a MEOSZ álláspontját.
A MEOSZ elnöke mindezek fényében nyugtalanítónak tartja, hogy Karácsony Gergely főpolgármester – a korábbi ígérete, és az aláírt megállapodás ellenére – az M3-as metró akadálymentesítésével összefüggő kérdésekben ismét nem egyeztetett Szövetségünkkel, így ismételten a sajtóból értesültünk arról, hogy a kivitelezés, és ezzel együtt a teljes körű akadálymentesítés folyamata veszélyben van. Kovács Ágnes a jogi lépések kilátásba helyezése mellett a főpolgármestertől haladéktalan tájékoztatást kért.
(Forrás:MEOSZ)
Ezeket is olvassa el:
Dr. Sárkány Ferenc gyógyszerész-természetgyógyász-fitoterapeuta a Hobby rádió vendége 2026.03.30.-án...
A mozgássérült utas engedte ki a Dunába csúszott autó kézifékét
XXV. Nyári Siketlimpiai Játékok – Tokió, 6. versenynap
A SINOSZ Somogy Vármegyei Szervezete országos filmpályázatot hirdet siket és nagyothalló alkotók szá...
A buszról leszállított kerekesszékes anyuka és gyermeke elleni diszkrimináció miatt elmarasztalta a ...
A Bajnokok Ligája döntőjében a Széchenyi István Egyetem közreműködésével fejlesztett rendszer segíte...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?