Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Puskás Peti - Az id* köztünk
52
hallgató

A MEOSZ újabb átütő sikere – Emelkedett az Autóplusz 2019 keretében adható támogatás összege

- 2019. június 17. 14:15 - 745 megtekintés

A MEOSZ valamennyi érdekvédelmi munkája során kizárólag az egyéni szükségleten alapuló támogatási rendszert tartja elfogadhatónak, így jelentős előrelépésnek tartja, hogy a MEOSZ javaslatára a kormány 2017-től külön pályázati keretet biztosított a súlyosan mozgássérült emberek gépjárműszerzésére. Ez az úgynevezett Autóplusz.

Az EMMI által kiírt Autóplusz 2017 pályázatban 50 százalék volt a támogatás mértéke.  Szövetségünk a tárcával folytatott egyeztetések során időközben elérte, hogy a tárca a beadott pályázatok alapján felülvizsgálta a pályázat kiírását, és a rendelkezésre álló keretet 2018-ban megemelte, s az Autóplusz 2018 pályázatot, már 50+50 millió forint összeggel írták ki. Az Autóplusz 2019 pedig immár 120 millió forintos pályázati keretet biztosít. A MEOSZ-nak az Autóplusz pályázat kimunkálása során sikerült konszenzusra jutnia a minisztériummal a súlyosan mozgássérült emberek érdekében.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 2. péntek, Kármen, Anita napja van.
Az év 22. hete és 153. napja.
Holnap Klotild napja lesz.

1247. IV. Béla a János-vitézeknek adományozta a szörényi földet és Kúnországot, azaz: Moldvát, és Havasalföldet az Olt folyóig, következő föltételek alatt: az elpusztult birtokot kötelesek külföldről népesíteni.


1753. A Hódmezővásárhelyen kirobbant fegyveres felkelést a megyei hatóságok katonasággal elnyomják.


Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com