A mozgáskorlátozott nők emberi jogairól írt a MEOSZ az ENSZ nőjogi bizottságának

A MEOSZ a beadványában a következő, a mozgássérült nőket kifejezetten hátrányosan érintő tényekre hívta fel az ENSZ bizottságának figyelmét.

A fogyatékossággal élő nők sajátos igényeire sajnos ma is kevés figyelem fordul: sem a kormány, sem a civil szervezetek nem indítanak kellő számú olyan programot, ami segítené a fogyatékos nőket, ill. felhívná a figyelmet problémáikra. A MEOSZ felhívta a figyelmet, hogy nincsenek elérhető társadalmi tudatformáló programok, amelyek a fogyatékos nők problémáira hívnák fel a figyelmet – a nőügyi szervezetek munkájából ez rendszerint hiányzik.

A beadvány hangsúlyozta, hogy fogyatékos gyermeket nevelő nőket mennyire hátrányosan érinti a közösségi életvitelt támogató szolgáltatások hiánya, az akadálymentes iskolák kis száma, a túl kevés pedagógiai asszisztens. A fogyatékos gyermeket nevelő családokban sokszor esik ki az egyik szülő a munkából, mert olyan plusz segítői feladatokat lát el, amikre nincs állami szolgáltatás, pedig lehetne és kellene. A beadvány a mozgássérült nők alacsony foglalkoztatottságáról is közölt adatokat.

A MEOSZ beadványában szólt a szociális dolgozók helyzetéről is: kutatások szerint a szakképzett szociális dolgozók több mint 90%-a nő, akik a rossz bérek, az áldatlan munkakörülmények és a sokszoros túlmunka miatt is hátrányos helyzetben vannak, miközben felelősségük hatalmas a szociális ellátásban lévő fogyatékos emberek támogatásában.

A MEOSZ hangsúlyozta, mekkora probléma a fogyatékos nőket érő bántalmazás és erőszak, legyen szó bentlakásos intézeti vagy családi erőszakról. Sajnos szinte egyáltalán nincs ezek kezelésére országos program, ráadásul a fogyatékos nők bántalmazása tabu is.

A beadvány szólt a fogyatékos nők nehézségeiről az egészségügyi ellátásokban is: sok szűrőprogram (pl. tüdőszűrő vagy nőgyógyászati szűrések) azért nehezebben elérhetők mozgássérült nőknek, mert nincs akadálymentes szűrőállomás vagy berendezés az állami rendszerben. Sokan ezért költséges magánkórházba mennek, ami hátrányosan érinti őket – akik nem tudnak magánorvosért fizetni, gyakran teljesen kimaradnak az egészségügyi ellátásból, szűrésből.

Végül a MEOSZ tájékoztatta az ENSZ nőjogi bizottságát arról is, hogy milyen hátrány éri a hozzátartozójukat otthon ápoló, Gyermekgondozási Díjban (GYOD) vagy ápolási díjban részesülő nőket, akiknek az állam csak részben ismeri el a gondozással töltött éveket, amennyiben ők szeretnének élni a minden nőnek elérhető „40 év utáni” nyugdíjba-vonulással. A MEOSZ szerint ez a hátrányos megkülönböztetés kérdését is felveti, amit a nemzetközi emberi jogi szabályok tiltanak.

A MEOSZ beadványában nemzetközi társszervezetek, a brüsszeli Európai Fogyatékosügyi Fórum és a New York-i International Disability Alliance is segítettek véleményükkel.