Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nekem 90 - Zenék a 90-es évekből
64
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A pénteki Gépházban kipróbáljuk az új online árfigyelő rendszert

- 2023. július 15. 20:02 -

Az alig két hete elindult állami portál a Gazdasági Versenyhivatal égisze alatt működik, célja pedig, hogy a felhasználók egyetlen felületen, néhány másodperc alatt tájékozódhassanak jónéhány népszerű élelmiszer aktuális áráról, elérhetőségéről. Műsorunkból kiderül, mennyire használható vakon a felület.

Egy újabb péntek köszönt be a nyár kellős közepén, a Gépház csapata pedig ezúttal is egy igen friss újdonsággal készül. Ennek prezentálása előtt persze elolvasunk néhány hallgatói levelet, illetve mutatunk egy olyan zenei alkotást, amelyet a mesterséges intelligencia teljesen új köntösbe öltöztetett, ez pedig egyaránt okot adhat elismerésre, csodálkozásra és aggodalomra is.

Mindezeket követően felkeressük a nemrég elstartolt, úgynevezett Online Árfigyelő rendszert, melyet azért hoztak létre, hogy az érdeklődők könnyedén tájékozódhassanak jónéhány alapvető és népszerű élelmiszer aktuális áráról, illetve arról, hogy az egyes cikkek mely üzletekben, üzletláncoknál érhetőek el.

A portál lehetőséget nyújt kategóriák szerinti böngészésre, illetve kulcsszavak alapján történő termékkeresésre is. Noha fontos leszögezni, hogy az Árfigyelő nem webáruház és nem is használható közvetlenül vásárlásra, mégis hasznos lehet az egyes termékek árait összehasonlítani, a művelet pedig néhány nagyon egyszerű lépéssel el is végezhető.
Adásunkban bemutatjuk az Árfigyelő felületét, a kategóriás és kulcsszavas keresést, illetve természetesen néhány termék árának és elérhetőségének utána is járunk a honlap használatával.

Az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány Gépház című műsora ezen a héten is új információkkal várja Önt, tartson velünk!

Mikor? 2023. július 14-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor a Hobby Rádióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 - hat =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 17:13
Clear sky
N
Clear sky
10°C
1.3 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.3 m/s N
Széllökések: 4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com