Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Lord - Ragadozók
62
hallgató

A vakok és a kisebbségi lét – Saját iskolától remélik identitásuk megőrzését a romániai magyar látássérültek.

- 2019. május 31. 11:25 - 1086 megtekintés

Származásuk miatt nem jutnak megfelelő képzettséghez és tudáshoz a Romániában élő magyar vakok és gyengénlátók – kongatja meg az asszimilációs vészharangot a Krónika lapcsaládnak adott interjúban Buttu Arnold Csaba. A Romániai Magyar Nemlátók Egyesületének projektvezetője szerint közösségükben alig vannak értelmiségiek, pedig nagy szükség lenne rájuk, és több jogszabály is megerősíti az anyanyelvű oktatáshoz való jogukat. Magyar nyelvű, vakok számára kialakított oktatási intézmény mégsem létezik az egész országban. E többezres közösség életét ugyan ma már megkönnyítik a digitális kor technológiai vívmányai, de nem tettek le saját iskolájuk megalapításáról.

– Mit jelent ma ön szerint a nemzeti identitás szempontjából az, hogy valaki „romániai magyar vak”? – Olyan magyar ajkú látássérültet, aki ebben az országban él és magyarnak vallja magát. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nem elég magyarnak vallani magunkat, magyarként tenni is kell, jövőbelátón cselekedni, megmaradni, még akkor is, ha valaki nem tartja magát a társadalom hasznos tagjának, még akkor is, ha „csak egy vakról” beszélünk. Érdekes kérdés azon látássérültek identitászavara,akik speciális iskolába jártak, nem ismerik a magyar nyelv helyesírását, a magyar irodalmat, és nem követelik ki maguknak a magyar nyelv használatát. Jelenleg a romániai vakok és gyengénlátók érdekvédelmi szervezete Hargita és Kovászna megyei fiókjának több mint 1400 tagja van. Ha figyelembe vesszük a két megye 2011-es népszámlálási adatait, felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges, hogy a kimutatható magyar többség román nemzetiségű elnököt választ a szervezet élére? Még ha eltekintünk is a nyilvánvaló választási csalásoktól, mahinációktól, csak maga a helyzet elfogadása mi, ha nem identitászavar? – Miként élik meg a kisebbségi létet a romániai magyar látássérültek? – Régen nem volt ilyen éles ellentét a magyar és a többségi anyanyelvű látássérültek között. A kulturális rendezvényeken megkapták a kiérdemelt tapsot a magyar fellépők is. Pár negatív reakció után mára teljesen eltűnt az ilyen jellegű eseményeken való magyar részvétel. Más kérdés, hogy a román látássérülteknek minden lehetőség adva van: hét szegregált oktatási intézményben tanulhatnak anyanyelvükön, míg magyarként erre 99 éve nincs lehetőség.  Ez éles különbséget képez, jól láthatón kimutatható, hogy csak nyomelemként léteznek felsőfokú végzettséggel rendelkező magyar látássérültek. – Melyek azok a szempontok, amelyek a gyengénlátók számára meghatározzák a számítástechnikai eszközök kiválasztását? – A hozzáértő vak felhasználó számára ugyanazok a szempontok a meghatározók, mint a látóknak, vagyis a minőség, ár-érték arány, megbízhatóság, laptop esetében az is, hogy meddig működik az akkumulátor. Ugyanakkor bármely Windows operációs rendszert futtató számítógép és laptop „vakosítható”, futtatható rajta az utólag telepített képernyőolvasó szoftver. Az Apple termékek gyárilag, operációs rendszerbe épített és arra optimalizált kisegítő lehetőségeket tartalmaznak, ők olyannyira figyelnek erre, hogy például egy újonnan vásárolt eszköz már az első bekapcsolásnál megszólal, nem kell látó segítség a beüzemeléshez. Drágának mondható ugyan, de akadálymentesen használható rajta minden, az Apple által fejlesztett program rengeteg nyelven megszólaltatható, nem kell megvásárolni hozzá a más nyelvű beszédmotorokat. Amennyiben a Windows operációs rendszert futtató gépre meg kellene vásárolni a képernyőolvasó szoftvert és hozzá két-három beszédszintetizátort, akkor máris drágább volna, mint a jobb minőségű, akadálymentesebb, kis energiaigényű Macintosh. Ugyanakkor a használhatóságot meghatározza az is, hogy az adott felhasználó milyen mértékben látássérült. – Igen, fontos lenne meghatározni a vakok és a gyengénlátók közötti különbségeket. – A teljes vakság és az alig látás között összemosódik a határ, sőt az utóbbiak között is lehetnek lényeges különbségek. A vakok esetében nyilván csak és kizárólag a képernyőolvasó jelenti a megoldást, míg a gyengénlátók előszeretettel használják látásmaradványukat, használhatnak testreszabott felbontást, nagy kontrasztot, vagy szoftveres nagyítókat is, kombinálva a képernyőolvasóval. Például én is laptopon íráshoz a nagyítót, míg olvasáshoz a képernyőolvasót használom. – Van-e különbség a gyerek és a felnőtt vakok, gyengénlátók számítógép-használata között? – Mindkét eset rengeteg tanulást feltételez. Mindig hangsúlyozom, hogy a lényeg a logikán van, és nem a robotszerű tanuláson, a lépések bemagolásán. Viszont előnyt jelent, ha egy felnőtt már használt számítógépet, mielőtt elveszítette volna látását. Egyebek közt olyan, képernyőolvasóval használható segédprogramok is léteznek már, mint kottaolvasó-szerkesztő vagy a matematikában használatos szimbólumokat és képleteket felismerő nyelv. Tudni kell azonban, hogy ezek az eszközök csak alternatívát biztosítanak, hiszen bármilyen furcsán hangzik, de sok vak, akárcsak a látók többsége, vizuális típus, jobban tanul és memorizál, ha a Braille-t használja. Itt megemlíteném a Braille-kijelzőt is, amely egy rendes számítógép csatlakoztatott eszköze, lényegét tekintve a képernyő tartalmának kis részét jeleníti meg Braille-írásban, és navigálni is lehet rajta. – Hogyan használja egy vak vagy egy gyengénlátó az oldalakat, a Facebookot vagy az Instagramot? – Ami az Instagramot illeti, az igazat megvallva sosem próbáltam. De tudja, mit? Most megnézem… Nos. Egy percbe telt, hogy megbizonyosodjak arról, ez egy fénykép- és videómegosztó oldal, amelynek nem sok értelme van a vakok számára. Telefonon néztem meg, érdekességképpen meg kell említenem, hogy az iPhone-om képernyőolvasója próbálja leírni a képeket, ilyeneket mond például, hogy „a képen a következők lehetnek: két ember, álló emberek, mosolygó emberek, óceán, túra, szabadtéri pillanatok”. A többi a képzelőerőre, fantáziára van bízva. Ugyanez a helyzet a Facebookon megosztott képek esetében is. Ami a szöveges bejegyzéseket illeti, azok teljesen jól, akadálymentesen kezelhetők telefonon. Bármit meg lehet csinálni, kedvelni, kommentelni, megosztani, bejegyzést írni stb. Számítógépen már jóval bonyolultabb, sok a felugró menü, a képernyőolvasó fókusza ugrál, ezért a látássérültek e portált számítógépen is inkább a teljesen vakbarát mobilos verzióban használják. – Milyen okoseszközöket használnak a vakok és gyengénlátók? – Az első okostelefonok, a Nokia Symbian oprendszerét futtató eszközök már megszólaltathatók voltak, egy külön megvásárolt szoftver segítségével. Ezeket ma már nem nevezzük okoseszköznek, a technológia elavultnak minősül, ám tapintható mivoltáért könnyebben kezelhetőnek gondolják. Környékünkön ez az elterjedtebb, továbbá kizárólag telefonként használják, maximum szöveges üzeneteket olvasnak és küldenek, annak ellenére, hogy e-mail, webböngésző is kezelhető rajta. Ha a mai okostelefonokról beszélünk, úgy két elterjedt lehetőséget említhetünk meg: az Apple iPhone-ját, amely segédprogrammal megszólaltatható, valamint az androidos telefonokat, rajtuk a TalkBack nevű segédprogrammal. Világszinten az iPhone jóval elterjedtebb a látássérültek körében, és noha mára a TalkBack is egészen jól használható, még mindig elmarad a konkurenciával szemben. Ugyanez elmondható a tabletekről is, az Apple iPadja a legjobb opció, gyárilag akadálymentes, míg az androidosoknak nem is mindegyike beszéltethető, itt rendkívül körültekintően kell kiválasztani a megfelelő eszközt. De nem jellemző a tabletek használata, hiszen azok minden funkciója benne van ma már a telefonokban is, amelyek ezen felül telefonként is használhatók és kis helyen elférnek. (…) Talán úgy tűnhet, hogy fanatikus Apple-rajongó vagyok, ami annyiban igaz, hogy tényleg rajongó vagyok, mert eszközeik, szoftvereik fejlesztésénél figyelnek a látássérült felhasználók igényeire. (…) Minden általuk fejlesztett alkalmazás akadálymentes. A Facebook és a Messenger mellett használjuk még a Youtube-ot és a Twittert is. A Skype és Viber nagyon népszerű volt, de ma már nem könnyű a kezelésük. A Viber chat ablaka egyáltalán nem használható. Összegezve, rengeteg kommunikációs és információszerzési csatorna áll rendelkezésre, az pedig, hogy ki melyiket részesíti előnyben, egyénfüggő. – Az állam vagy közhasznú egyesületek, alapítványok, szervezetek által működtetett internetes oldalak, amelyek közhasznú információkat, szolgáltatásokat nyújtanak, mennyiben fordítanak külön figyelmet arra, hogy a vakok és gyengénlátók megfelelően tudjanak tájékozódni az adott felületen? – Bár túl kicsi a célcsoport, manapság már elmondható, hogy nagymértékben megváltozott a hozzáállás, köszönhetően a webfejleszőknek, akik ismerik az Európai Unió vonatkozó szabályait, és kisebb-nagyobb mértékben követik is azokat. – Mekkora kihívást jelent a vakoknak a mindennapi ügyintézés? Megkönnyítik-e ezt az okoseszközök? – A családban (két nagykorú és egy majdnem felnőtt gyermek, valamint a feleségem mellett) én kezelem legjobban a fent említett eszközöket. A számlafizetésektől a vásárlásig mindent én intézek. Ebben sem látok semmi akadályt, vagy ha mégis felmerül valami, akkor az is megkerülhető. Ha az egyik eszközön nem működik az ügyintézés, akkor sikerül a másikon, ha nem megy alkalmazásból, akkor megy a böngészőből stb. Tudás, logika, fantázia kérdése az egész. Mentalitásváltás, tanulás, fejlődés a három legfontosabb kulcsszó. Egyesületünk pontosan ezért fektet nagy hangsúlyt a speciális, anyanyelvi oktatási intézmény létrehozására, hogy felnőjön az új, tanult és cselekvőképes vak értelmiségi generáció, az a réteg, amely képes lesz továbbvinni munkánkat és a fejlődés útján haladni, nem lustaságtól, nemtörődömségtől, hanyagságtól és tudatlanságtól bűzlő mocsárban fetrengeni életünk végéig. (Forrás: Krónika Online /Az interjú eredetileg a Székelyhon napilap oknyomozó, háttérinformációs kiadványában, a Kilátóban jelent meg május 27-én.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- kettő = 6

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Fiatalos lendület, retró emlékek és a legfrissebb slágerek Tóth Márkkal két órán keresztül.
    Tóth Márk minden héten elhozza neked a legmenőbb fiatalos zenéket, megspékelve néhány retró klasszikussal, hogy a múlt nagy pillanatait is megidézzük. A második órában pedig teljes mértékben a jelené a főszerep: a legfrissebb heti TOP 10 slágerek, amik éppen uralják a magyar toplistát! "De ez még nem minden! Közben érdekes és színes hírekkel, sztorikkal, kulisszatitkokkal is készülök a kedvenc előadóidról és dalaikról. Ráadásként a legújabb filmek- és sorozatok ajánlóit is megkapod, így biztosan nem maradsz le semmiről, ami igazán cool most!"
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 21. szombat, Tamás napja van.
Az év 51. hete és 356. napja.
Holnap Zénó napja lesz.

1872. Gróf Andrássy György , a Magyar Tudományos Akadémia igazgatójának halála Bécsben. 1828-ban részt vett az Akadémia alapszabályainak kidolgozásában, s a tudós társaság palotájának építéséhez is adománnyal hozzájárult. 1832-ben az építendő Lánchíd érdekében együtt utazott Széchenyivel Angliában.


1968. Az ország vezetősége Nyers Rezső előterjesztésében tárgyalta és elfogadta a gazdasági reform bevezetéséről szóló jelentést.


Héra Zoltán: Ó kalendárium költőknek

A Bak havában bakugró verseket,
s olyanokat, melyeknek strófái úgy lépdelnek,
mint sakkban a ló:
váratlan helyre üssenek.

Időjárás

2024-12-21, 14:14
Clear sky
NW
Clear sky
6°C
4.5 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 77%
Szél: 4.5 m/s NW
Széllökések: 11.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com