Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A vakok olasz apostoli mozgalmának tagjait fogadta a pápa

November 17-én, szombaton Ferenc pápa a vakok olaszországi apostoli mozgalmának négyszáz tagjával találkozott a Vatikánban.

Kerekesszékben ülő vakok és gyengénlátók segítő társaikkal és vakvezető kutyáikkal együtt érkeztek a Vatikánba. A Szentatya az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a négyszázfős közösséget. Örömmel idézte fel a mozgalom történetét. Az olasz származású alapító, Maria Motta Argentínában, a rózsafüzér nevét viselő Rosarióban született. Amikor szülei hazatértek Olaszországba, a születésétől fogva vak Maria nagy szenvedéllyel a tanításnak szentelte magát. 1928-ban, francia példát követve, az imaapostolság mintájára életre hívta a nem látók közösségét. Ebből a kicsi magból egy olyan mozgalom fejlődött ki, amely egész olasz földön elterjedt, és amelyet XXIII. János pápa jóváhagyott. Korának gondolkodása szerint az alapító először összegyűjtötte a vakokat, hogy együtt tartsák egymásban a lelket. Közösségeikben a látók jelenléte fokozatosan erősödött, nehogy a vakok önmagukba zárkózzanak – emlékeztetett Ferenc pápa. – Maria Motta olyan önálló személyiségeket akart formálni a látássérültekből, akik éppen fogyatékosságuk révén tudnak tanúságot tenni a hitről. A fogyatékosságot kiküszöbölni akaró társadalom számára adott legjobb válasz a szeretet konkrét és tiszteletteljes fegyvere – mondta a pápa. Fennállása 90. évfordulója alkalmából a mozgalom sajátos karizmájának ápolására szólította fel a tagokat a pápa: hogy „osztozzanak együtt nem látók és látók a kölcsönösség szolidaritásában, az egyházi és társadalmi együtt haladásban”. A szegények választását is kiemelte a Szentatya, mely – mint fogalmazott – különféle formában az egész Egyház sajátja. „Járuljanak hozzá a szegény Egyház gyarapításához a szegények javára, akiktől nagyon sokat lehet tanulni” – buzdított Ferenc pápa. Arra hívta a vakok olasz apostoli mozgalmának négyszáz tagját, hogy nagylelkűen szolgálják az emberi előrehaladást a világ szegény országaiban, főként délen. Forrás:Magyar Kurír /Vatikáni Rádió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 5.4 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
6 * = ötven négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 22:05
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
5°C
1.1 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.1 m/s NW
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com