Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Koncz Zsuzsa - Volt egyszer egy lány
64
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A vakoknak is köteles segíteni a MÁV, nemcsak a mozgássérülteknek

- 2017. november 11. 19:12 -

Köteles a MÁV segítséget nyújtani a vasútállomásokon a vak utasoknak a szerelvények megtalálásában, valamint, vonattal érkezéskor, a tájékozódásban – mondja ki a jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál működő Vasúti Igazgatási Szerv a napokban született közigazgatási határozata. A vasúttársaság jelenleg csak a mozgássérülteknek segít a vonatos utazások igénybevételében.

Egy Budapesten élő, vak nő, Dr. Nyusti Szilvia fordult a felügyeleti szervhez nyár végén sérelmezve, hogy bár a MÁV üzemeltet egy telefonszámot, amin elvileg segítséget kérhetnek a fogyatékkal élők, a valóságban a vasúttársaság szerint ez a lehetőség kizárólag a mozgásukban korlátozottak számára érhető el. Márpedig a pályaudvarokon, vasútállomásokon nem mindig egyszerű önállóan, vakon közlekedni. Vezetősávok például a legtöbb helyen nincsenek, így a fővárosi pályaudvarokon sem. Bár azt a hangos utastájékoztatásból megtudhatja egy az állomásra időben érkező vak utas, melyik vágányról indul a vonata, a felszállási hely meglelése már az önállóan gyakorlottan közlekedőktől is meglehetős ügyességet igényel. ha vonattal érkezik az érintett valahová, nehézséget jelent, hogy nem mindig tudható, melyik vágányra fut be a szerelvény. A Keleti Pályaudvaron például igen körülményes fehér bottal megtalálni a főbejáratot, ha az első vágányra érkezik az utazó. Egy-egy átszállás, főleg, ha kevés idő áll rendelkezésre, szintén kihívásokkal teli mutatvány nem látva. A hatóság most arra kötelezte a MÁV-ot, hogy a vak utasoknak segítsen ezekben az esetekben, ha utazási szándékukat utóbbiak időben bejelentik. A határozatban az is szerepel, hogy a MÁV-nak meg kell jelölnie azokat a helyeket az állomásokon belül és kívül, ahol az érintettek segítséget kérhetnek. A vasúti hatóság a határozatot azzal indokolta, hogy a vonatkozó uniós rendelet nem csupán a mozgássérülteket illetően ír elő kötelezettséget , az érvényes minden fogyatékos személyre. A vasúttársaságnak most 90 napja van, hogy teljesítse a követelményeket, vagy, ha nem ért egyet a határozattal, jogszabálysértésre való hivatkozással felülvizsgálatért bírósághoz forduljon. A hatóság egyébként azt is vizsgálta, mi a helyzet akkor, amikor – az üzletszabályzatban megjelölt lehetőséggel élve – egy vak személy egy helyjegyes vonaton szeretné megváltani menetjegyét, ám minden hely foglalt. A felügyeleti szerv itt azonos álláspontot foglal el a MÁV-val: fő szabály szerint ugyan a vak személyek minden esetben pótdíj nélkül is megválthatják jegyeiket a vonatokon, ám akkor, ha egy helyjegyes járaton minden ülőhelyet értékesítettek, a vak utas kedvéért senkit sem lehet felállítani. Ez akkor is így van, ha a vagonokban megtalálhatóak azok a piktogrammal ellátott ülőhelyek, melyeket a különféle okból erre rászorulóknak jelöl ki a vasúttársaság. Ezért azokon a helyjegyes járatokon, melyek valószínűleg teljes kihasználtsággal közlekednek, a hatóság és a vasúttársaság is azt ajánlja a vak utasoknak, váltsák meg helyjegyüket előre, amire már interneten is van lehetőség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 - = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 12:26
Mainly clear
ENE
Mainly clear
9°C
1.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.5 m/s ENE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com