Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Whitney Houston - Saving All My Love For You
53
hallgató

A visszér is népbetegségnek számít Magyarországon

- 2015. december 8. 19:44 - 2567 megtekintés

Az egeszsegeslabak.hu visszérbetegségről szóló tájékoztató weboldalhoz kapcsolódó friss hazai felmérés szerint a válaszolók mindössze egytizede fordul orvoshoz már enyhébb egészségügyi panaszok esetén is, míg a legveszélyeztetettebb, 36-55 közötti korosztály mintegy harmada úgy nyilatkozott: csak a legvégső esetben keresne fel orvost panaszos tünetekkel. A válaszolók mintegy 86 százaléka kifejezetten komoly veszélyforrásnak tartja, ugyanakkor nem minden vonatkozásában ismeri eléggé a vénás keringési zavart, közkeletűbb nevén a visszérbetegséget, amelyre a kutatás fókuszált. Pedig gyógyszeres kezeléssel már a korai stádiumban is enyhíthetők a kellemetlen tünetek, megfelelő életmóddal pedig kordában tartható a betegség.

A Valeant Pharma Magyarország megbízásából lezajlott online felmérésben résztvevő 1100 válaszoló túlnyomó többsége tisztában van a vénás keringési zavar által jelentett veszéllyel, ennek ellenére egyharmaduk nyilatkozott úgy, hogy csak súlyos tünetek esetén fontolná meg az orvoshoz fordulást. A válaszadók felénél diagnosztizáltak már visszérbetegséget, így bár a kutatás nem tekinthető reprezentatívnak, mégis alátámasztja, hogy ez a tünet együttes immár népbetegségnek számít Magyarországon.
„A vénás keringési zavarnak a válaszadók által is jól ismert tünetei a lábfájás, nehéz, vagy feszülő láb. Érdekes ugyanakkor, hogy az éjszakai izomgörcsökről, vagy az ödémás, bedagadt lábról már csak a felük tudta, hogy ezek is lehetnek a visszérbetegség jelei” – mondja Dr. Svejkovszky Ádám háziorvos, aki praktizálása során sok visszérbetegségben szenvedő pácienssel találkozott már, és tapasztalatait alátámasztják a kutatási eredmények. Az orvos hozzáteszi, a fentiek mellett a jól ismert kórképek közé tartozik a pókhálószerűen kirajzolódó, vagy kidudorodó véna, azonban a betegségnek vannak olyan súlyos, kevésbé ismert tünetei is, mint a lábszárfekély, vagy legsúlyosabb szövődményként az akár emberéletet is követelő trombózis, amik épp akkor alakulnak ki, ha a beteg elhanyagolja a kezelést.

A felmérés rákérdezett a vénás keringési zavar kezelési módjaival kapcsolatos ismeretekre is. A legkevésbé ismert gyógymódnak az injekciós kezelés, a lézeres vagy rádiófrekvenciás visszérműtét, illetve a plasztikai sebészeti beavatkozás bizonyult. A válaszadók körében a legnépszerűbb kezelési módot kimagaslóan a gyógyszeres megoldások képviselték. Érdemes tudni, hogy a vénás keringési betegségekkel kapcsolatos tünetek megelőzésére is vannak már jó megoldások, mint akár a Valeant Pharma Magyarország Kft. által forgalmazott Cyclo 3 Fort kemény kapszula. „Amennyiben a táplálkozásunkra és életmódunkra is ügyelünk, illetve orvosi felügyelettel szakszerű gyógyszeres kezelést is igénybe veszünk, jelentősen javíthatunk életminőségünkön, és hatékonyan csökkenthetjük a visszérbetegség tüneteit” – hívja fel a figyelmet a háziorvos.

A válaszadók közül viszonylag kevesen voltak tisztában azzal, hogy a betegséget kiváltó okok között a fokozott hőterhelés (padlófűtés, nagy hőterhelésű munkakörnyezet, vagy a gyakori meleg fürdő) is jelentősen hozzájárulhat a visszér kialakulásához. Kevesebb, mint a válaszadók fele tudott arról, hogy a szoros zokni, harisnya, vagy szűk ruházat sok órán tartó viselése ugyancsak kedvezőtlenül befolyásolja az esélyeket. „Szerencsére a legtöbben ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a hosszú időn át tartó ülő vagy álló testhelyzet, valamint a túlsúly és a mozgásszegény életmód károsan hat a vénás keringésre” – mutat rá Svejkovszky doktor.

A vénás keringési zavarral diagnosztizált válaszadók mintegy fele veszi komolyan a betegségét, és mindössze két százalék azok aránya, akik egyáltalán nem aggódnak a betegségük miatt. A betegségben érintett válaszadók közel negyven százaléka úgy nyilatkozott, hogy a vénás keringési rendellenesség komolyan befolyásolja a mindennapi életét, a betegek fele pedig kisebb nehézségekről számolt be.

Adatok forrása: Nagy Visszérkutatás

A fenti bejegyzés teljes szövege szerkeszthető formában, valamint a kapcsolódó illusztrációk letölthetőek erre a linkre kattintva.
A Nagy Visszérkutatásról

A Nagy Visszérkutatás 2015. szeptemberében zajlott le online kérdőív segítségével, 1100 fő részvételével, elsősorban az érintett, vagy potenciálisan érintett internet felhasználók körében. A vénás keringési betegségekkel kapcsolatos tünetek megelőzésére szolgáló Cyclo 3 Fort kapszulát forgalmazó Valeant Pharma Magyarország Kft. megbízásából készült, nem reprezentatív kutatás tizenöt témakörben kereste a válaszokat a visszérbetegség vonatkozásában. A kutatásban legnagyobb számban az 55-65 év közötti lakosság köréből érkeztek válaszok (42%), de közel húsz százalék volt a 66 éves, vagy annál idősebb válaszolók aránya is. A válaszolók negyede a 46-55 éves korcsoportból került ki. A válaszadók kétharmada naponta szed gyógyszert. Lakhely típusa szerint is nagy reprezentativitást mutatott az eredményösszesítés: a fővárosból 22 százaléknyian, megyeszékhelyekről közel 30 százaléknyian, a 30 ezresnél kisebb településekről is közel ilyen arányban töltötték ki a kérdőívet, míg falusi környezetből a válaszadók egyötöde került ki. A válaszadók közel fele kétfős háztartásban él, de nagyobb arányt képviselnek (22%) az egyfős háztartások is. Az 1100 válaszadó köréből mintegy 50 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy érintette már, vagy jelenleg is érinti őket visszérrel kapcsolatos probléma.

A sajtóközlemény megjelenését a Valeant Pharma Magyarország Kft. támogatta. A közlemény tartalma a nyilatkozó orvos önálló szakmai álláspontját tükrözi, és nem tekinthető a Valeant Pharma Magyarország Kft. szakmai vagy egyéb tájékoztatásának vagy állásfoglalásának. A megemlített termékek használatakor az érvényes alkalmazási előírás az irányadó.

A kutatás marketing jelleggel készült, célja, hogy a Valeant Pharma Magyarország Kft. marketing munkáját segítse és információt szerezzen a visszérbetegek betegség tudatáról, hogy a Valeant Pharma Magyarország Kft. felvilágosító tevékenységét a jövőben a kutatás eredményeinek fényében tudja alakítani, és a beteg megértést javítani tudja.

A Cyclo 3 Fort vény nélkül kapható gyógyszer.
A kockázatoktól és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Legutóbbi bejegyzések

A betegek negyede csak a legvégső esetben fordul orvoshoz
Együttélés a visszérbetegséggel?
Kell-e orvoshoz fordulni a visszeres panaszokkal?
Milyen vizsgálatokkal állapítják meg a visszérbetegséget?
Tippek a visszérbetegség panaszainak enyhítésére

kategória

Nagy Visszérkutatás
visszérbetegség kezelése
visszérbetegség megelőzése
visszérbetegség vizsgálata
visszeres panaszok
visszeres panaszok enyhítése

Címkék
cipő cyclo 3 fort doppler ultrahang enyhítés fokozódó tünetek fásli gyakorlatok gyógyszeres kezelés hőhatás kezelés kánikula láb felpolcolása lábtorna légzés masszázs megelőzés munkahely nagy visszérkutatás nehézláb érzés nyár nyújtás orvos orvosi vizsgálat panaszok enyhítése rugalmas pólya sport svejkovszky ádám séta tornagyakorlat táplálkozás valeant pharma kft visszérbetegség visszérbetegség gyanúja visszér kutatás visszér röntgenvizsgálat vizsgálat végtagok pihentetése vénatágulat zuhany életminőség életmód életmódváltás érgyulladás értágulat öltözködés

Forrás: egeszsegeslabak.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 - három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Fiatalos lendület, retró emlékek és a legfrissebb slágerek Tóth Márkkal két órán keresztül.
    Tóth Márk minden héten elhozza neked a legmenőbb fiatalos zenéket, megspékelve néhány retró klasszikussal, hogy a múlt nagy pillanatait is megidézzük. A második órában pedig teljes mértékben a jelené a főszerep: a legfrissebb heti TOP 10 slágerek, amik éppen uralják a magyar toplistát! "De ez még nem minden! Közben érdekes és színes hírekkel, sztorikkal, kulisszatitkokkal is készülök a kedvenc előadóidról és dalaikról. Ráadásként a legújabb filmek- és sorozatok ajánlóit is megkapod, így biztosan nem maradsz le semmiről, ami igazán cool most!"
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. március 29. szombat, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Zalán napja lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Időjárás

2025-03-29, 12:26
Moderate drizzle
ENE
Moderate drizzle
11°C
2.2 m/s
Apparent: 9°C
Nyomás: 1008 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 2.2 m/s ENE
Széllökések: 5.7 m/s
UV-Index: 0.45
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com