Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
43
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Adomány szállításában segített a Magyar Honvédség

- 2020. április 7. 19:38 -

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kérésére a Magyar Honvédség katonái összesen 10,5 tonna gyümölcsöt szállítottak Szombathelyre, valamint Kaposvárra április 7-én, kedden.

Heizler Norbert, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány országos koordinátora érdeklődésünkre elmondta: polgári kezdeményezésként felhívást intéztek a lakossághoz, hogy az országban működő állami fenntartású idősek otthonai számára vitamindús gyümölcsöket tudjanak adományozni. „Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a járvány kapcsán még jobban megerősítsük az emberek szervezetét. Közel huszonötmillió forint adomány érkezett, ez hatvankét tonna gyümölcsöt jelent. A Magyar Honvédség segítségét kértük, hogy azokra a területekre is eljusson az adomány, ahol nem tudták a szociális intézmények maguk megoldani a szállítást. Hálával tartozunk a Magyar Honvédségnek, a vezetésének és mindenkinek, aki ebben a munkában segített bennünket, hogy ilyen nagyvonalúan, abszolút precízen, pontosan és rövid határidővel meg tudták oldani a szállítást” – mondta Heizler Norbert.

Az adományt Alsónémediben, a CBA Kereskedelmi Kft. telephelyén vették fel a Magyar Honvédség katonái. Az értékes vitaminforrás szállításában résztvevő, Bujtár Nándor főtörzsőrmester hangsúlyozta: a kialakult veszélyhelyzetben a katonák továbbra is ott segítenek, ahol szükség van rájuk. „A Magyar Honvédség a felkéréseknek a szabad kapacitásai függvényében igyekszik eleget tenni. A 6,2 tonnás gyümölcsszállítmányt elvisszük Szombathelyre és egy önrakodó daruval felszerelt katonai terepjáró tehergépjármű segítségével lerakjuk az arra kijelölt helyre” – fogalmazott az MH Katonai Közlekedési Központ rakodásszervezője.

A rakományt szállító kamion kedden kora délután gördült be a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas megyei kirendeltséghez. A lerakodást követően a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság önkéntes tűzoltói tovább szállítják az adományt a város idősotthonai számára.

(Forrás: Faragó Fanny – Honvédelem.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ egy = 5

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 21:10
Clear sky
NE
Clear sky
6°C
2.2 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2.2 m/s NE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com