Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

bencsik tamara - tűz
67
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Adományokat vár a Karácsonyi Angyalvár

- 2012. december 7. 13:29 -

Egyedülálló kezdeményezés eredményeként a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete nem a megszokott helyen és körülmények között várja az ünnepi adományokat.

kép

– Miután ebben az évben megyénkben nincs Mikulásgyár, a Korzó Bevásárlóközpont földszintjén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megnyitottuk a Karácsonyi Angyalvárat – mondta az adománygyűjtőhely ünnepélyes megnyitóján Szarkáné Kövi Márta, a karitatív szervezet megyei igazgatója. Az önkéntesek december 21-éig délelőtt 9 és este 8 óra között (vasárnap este 6-ig) fogadják az anyagi és tárgyi felajánlásokat, melyeket a rászorzóknak adnak át még az ünnepek előtt. Várnak pénzt, könyvet, játékot, mosott, tiszta ruhát, tisztálkodási szereket és tartós élelmiszert. – Eddig több mint ezer segélykérő levelet kaptunk, szeretnénk mindenkinek egy kis csomagot átadni – említette az igazgató.

– Örömmel adtunk helyet a kezdeményezésnek, mert adni jó – mondta Kenyeres Anita, a Korzó centermanagere. – Fontos érv volt az is, hogy minden adomány a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő rászoruló családok és gyerekek karácsonyát teszi szebbé.

Megrendezés dátuma: 2012 december 31.
Bővebb információ: www.szon.hu/adomanyokat-var-a-karacsonyi-angyalvar/2139402

Adta hírül a meosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 2 = három

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 15:18
Clear sky
SE
Clear sky
10°C
1.4 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.4 m/s SE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com