Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Akadálymentesítések – zárókonferencia az FSZK-ban

- 2014. június 15. 8:20 -

2014. június 11-én megrendezésre került a TÁMOP 5.4.5-11/1 „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása” kiemelt projektzáró konferenciája.

A délelőtt folyamán plenáris előadás keretében bemutatásra került a projekt 5 megvalósítási területének eredményei. Délután az alábbi szekcióüléseken vehettek részt az érdeklődők: 2. országos mentortalálkozó Az intézményi férőhely kiváltást támogató mentorhálózat tagjainak 2. országos találkozója alkalmából a szekcióban bemutattuk a mentorhálózat működését feldolgozó, „Új otthon” című módszertani filmet, amely az eddigi tapasztalatok összefoglalására szolgál. A film a mentorhálózat módszertani kézikönyvének kiegészítő eleme, de önálló oktató és szemléletformáló alkotás is, amely az érzelmek mentén is bemutatja az intézményi férőhely kiváltás kihívásait. A módszertani kézikönyv rövid ismertetése is lezajlott, amely elérhető a következő oldalon, elektronikus formában: http://hozzaferes.hu/docs/Mentori_kezikonyv_140530_elektronikus.pdf A mentortalálkozón a mentorok mellett részt vettek a kiváltásban érintet intézmények vezetői, fenntartói, valamint a hálózat irányításáért felelős szakemberek az FSZK Nonprofit Kft. és a Kézenfogva Alapítvány részéről. A résztvevők között folytatódott a három évvel ezelőtt megkezdett párbeszéd a sikeres kiváltási programok megvalósítása érdekében, valamint a következő pályázati ciklus előkészítése és a jövőbeli együttműködések megalapozása céljával. TÁMOP 5.4.6 A pályázatok módszertani kísérésének tapasztalatait összefoglaló tanulmány bemutatása, intézményközi tapasztalatok megosztása A 2. szekció ülésén a felnőttképzési intézmények képviselői mellett a projektben dolgozó oktatók és folyamatkísérő szakértők is részt vettek. A moderátorral vezetett interaktív beszélgetés során a TÁMOP 5.4.6/A módszertani kísérésének tapasztalatait összefoglaló tanulmány bemutatása mellett a projektben különböző szerepkörben dolgozó szakemberek jó és kevésbé jó tapasztalatainak megosztására is sor került. Ennek során a most befejeződött projekt kiterjesztésének, illetve továbbfejlesztésének lehetőségeire is igény és számos ötlet hangzott el. Középfokú adaptációban érintett intézmények tapasztalatcseréje A szekcióban megvalósuló kötetlen beszélgetés során az intézményi tapasztalatok mellett a megvalósításban résztvevő szakemberek is megosztották élményeiket és gondolataikat a fejlesztési folyamatról. A műhelymunka végére pedig egy közös gondolkodás alakult ki a projektterület továbbgondozásával, kiterjesztésével kapcsolatosan. Audió-narrációval támogatott filmrészlet és beszélgetés A záró rendezvény délutáni programjában, külön szekció keretében levetítésre került a Felelet az Életnek dokumentumfilm sorozat Szerelmesfilm című epizódja audió-narrációs támogatással. A filmvetítést követően a résztvevők egy rövid szakmai műhelybeszélgetés által osztották meg egymással élményeiket, tapasztalataikat. FEMTT és Vezetői képzések résztvevőinek workshop-ja A szekció résztvevői elsősorban a FEMTT képzés mentor, tanácsadó és tréner team végzetteiből, a képzésben oktató szakemberekből, és egy TÁMOP 5.4.6/A nyertes felnőttképző szervezet képviselőjéből tevődött össze. A FEMTT team tagjait az egymás iránti személyes és szakmai érdeklődése egyaránt motiválta a szekción való részvételre, míg a további jelenlévőket az inspirálta leginkább, hogy megtudják, hogyan tudott hasznosulni a képzésben megszerzett tapasztalat. Egyénileg a szakirányukban sikerekről, megbízásokról csak egy személy tudott beszámolni, ám azt mindenki megerősítette, hogy a munkájában új kompetenciákkal felvértezve dolgoznak, és a komplex team munka lehetséges terepeit több területen is látják. A FEMTT teamek menedzselésében azonban szívesen vennék a támogatást az FSZK-tól. Az egy év képzési idő alatt kialakult barátságok és kapcsolatok szorosak, a FEMTT tagok időről időre keresnek/találnak időt egymásra a következőkben is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


1 * = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-24, 00:18
Clear sky
WNW
Clear sky
14°C
1.9 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 1.9 m/s WNW
Széllökések: 12.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /73% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com