Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Modern Talking - Sms to my heart
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Átadták a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket

- 2015. március 27. 9:50 - 2879 megtekintés

Idén is kiosztották a Fogyatékosság-barát Munkahely címeket, immáron hatodik alkalommal. Évről évre egyre többen pályáznak az elismerésre: idén 26 szervezet érdemelte ki a díjat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen osztotta ki a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket. Összesen 26 szervezetnek nyújtotta át a címet Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. A pályázók száma évről évre nő, 2010 óta közel 50 szervezet birtokolja ezt a címet. Az idén 14 szervezet először pályázott a díjra, 12 pedig megújította a 2 évvel korábban elnyert pályázatát. Olyan cég is van a pályázók között, pl. az Auchan, a Spar, vagy a Szerencsejáték Zrt. amelyik már 3. alkalommal pályázott az elismerés megszerzésére. A pályázattal pénzjutalom nem jár, a korábban díjazott cégek visszajelzései alapján azért éri meg nekik pályázni erre a díjra, mert: „Értéke, rangja van ennek a címnek.” „Fejvadász, munkaerő-közvetítő cégektől kaptunk pozitív visszajelzést és ők többször is jelezték, hogy ez a díj munkaerő-piacon egyre fontosabb és ennek a címnek kapcsán ők is könnyebben tudnak minket ajánlani leendő kollégáknak.” A díjat a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be azzal a céllal, hogy támogassa az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók kapcsolatfelvételét. Az elismerés egyre inkább védjeggyé válik, köszönhetően a pályázati rendszer szigorú előírásainak és a minőségbiztosítási eljárásnak. A logót használó szervezet azt üzeni magáról, hogy örömmel fogadja a megváltozott munkaképességű álláskeresőket, és felkészült a fogadásukra. A Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatát elnyerő munkáltatóknak az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje alapján kidolgozott koncepciónak kell megfelelniük. A díjat azon szervezetek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékkal élő munkavállalók toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. A pályázóknak be kell mutatniuk, milyen rövidtávú, három hónapon belül megvalósítandó, és középtávú (2 éven belül megvalósítandó) fejlesztéseket terveznek a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése érdekében. A rövid- és középtávú fejlesztések megvalósulását szakértők ellenőrzik. A nyertes pályázó az elismerés megszerzését követően két évig használhatja a Fogyatékosság-barát Munkahely logót. Ez az időszak a középtávú fejlesztések igazolását követően további két évre többször is meghosszabbítható Az ünnepélyes díjátadó keretében, ahogy eddig is minden évben, fogyatékos művész is fellépett. Idén egy fiatal tehetség, Jánoki Márió, vak zongorista, előadóművész bűvölte el a közönséget. Elismerésben részesült cégek Első alkalommal pályázó vállalatok:

  • Bakosfa Kft.
  • FleXoco Termelő Kft.
  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.
  • Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal
  • GE Hungary Kft. Power & Water divizió
  • HAVI Logistics Kereskedelmi Anyaggazdálkodási és Szolgáltató Kft.
  • Söke Hungária Műanyagfeldolgozó és Kereskedelmi Kft.
  • Parafix Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft.
  • Horvát-Service Betéti Társaság
  • Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Sanmina-SCI Magyarország Kft.
  • Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft.
  • Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt.

Korábbi pályázatot megújító vállalatok:

  • Auchan Magyarország Kft.
  • SPAR Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Johnson Controls Mezőlak Kft.
  • Szerencsejáték Zrt.
  • Eurest Étteremüzemeltető Kft.
  • Magyar Posta
  • Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft.
  • JOB személyzeti Tanácsadó Kft.
  • Alko-soft Szolgáltató Bt.
  • Budapest Főváros XVIII ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Somogyi László Szociális Szolgálat
  • E.ON Hungária Zrt.
  • KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt.
  • Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (Pesti út)


A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* nyolc = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 20. szerda, Bernát, Felícia napja van.
Az év 21. hete és 140. napja.
Holnap Konstantin napja lesz.

1795. Budavár alatt a mezőn, mely később "Vérmező" nevet nyert az ún. "magyar jakobinusok" kivégeztettek. A tetemeket a Városmajor mögött az "Ecce homo" réten temették el.


1964. Élelmiszert és egyéb cikkeket árusító automaták kezdik meg működésüket Budapesten.


Ábrányi Emil / 1851.jan.1. - 1920. máj.2o. /

Magyar nyelv

Hatalmas szép nyelv,
Magyarnak nyelve!
Maradj örökké
Nagy és virágzó!
Kísérjen áldás,
Amíg világ áll!
S legyen megáldott
Az is, ki téged
Ajkára vesz majd:
Elsőt rebegve,
Végsőt sóhajtva!

Időjárás

2026-05-20, 08:55
Clear sky
N
Clear sky
19°C
2.2 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 2.2 m/s N
Széllökések: 10 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.20 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com