Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ben Harper - Diamonds On The Inside
67
hallgató

Audio-narrációs családi nap

- 2014. június 15. 8:18 - 2928 megtekintés

Az FSZK Nonprofit Kft. a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös szervezésben 2014. május 25-én rendezte meg a „MESÉVEL-LÁTÓ” MESE- ÉS BÁBFESZTIVÁL elnevezésű audió-narrációs szolgáltatással kísért családi programját.

A családi napon örömmel láttuk az audio-narráció iránt érdeklődőket, akik több programelem által ismerhették meg a szolgáltatásban rejlő lehetőségeket – írja közleményében a szervezet. Így a családi nap berkein belül a résztvevők bábkiállításon vehettek részt, magyar mesefilmeket tekinthettek meg, illetve Lázár Ervin: A hétfejű tündér című meséjének bábelőadásán lehettek jelen a Budapest Bábszínház társulatának előadásában. A rendezvény programját a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület kutyás bemutatója is színesítette. A rendezvény a szervezet által lebonyolított TÁMOP-5.4.5-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „A fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása” című kiemelt projekt audió-narrációs modellprogramjának keretében került megvalósításra.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 - = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 19:16
Clear sky
SSW
Clear sky
29°C
4.1 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 32%
Szél: 4.1 m/s SSW
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 1.2
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com