Legfrissebb híreink
Rubik kocka Magyar Bajnokság
Már a boltokban is kapható a legújabb Rubik-kocka, amit látássérülteknek fejlesztettek ki. Minden színhez más felület kapcsolódik, amit tapintással fel lehet ismerni. 2014 Okt.17-19-én kerül megrendezésre az év egyetlen nagy magyar kocka kirakó versenye: A Hungarian Open A helyszín: Budapest, Bálna.
Charity – Az adományboltról
Az Adománybolt ötlete hazánkban sem újkeletű: alapjául eredetileg egy széles körben bizonyított és elfogadott nyugat-európai modell szolgál. Az angolszász országok - akik e területen innovatív gondolkodásban és gyakorlati megvalósításban jóval előttünk járnak - a Vöröskereszttel együttműködve évtizedekkel ezelőtt kidolgozták az intézményesített adományozás közösségi modelljét a közkedvelt Charity Shop hálózatok formájában, ami azóta már világszerte elterjedt.
HANGTÁR vakoknak és gyengén látóknak
A vakok és gyengén látók számára fejleszti HANGTÁR szolgáltatását a közmédia - jelentette be a fehér bot napján Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója és Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója. A műsorok visszahallgatását lehetővé tevő alkalmazás népszerű, naponta több mint tízezren érdeklődnek iránta. A gond az, hogy a felület már a gyengén látók számára sem akadálymentes. Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója elmondta, hogy a cél egy olyan alkalmazás kialakítása, amit - hasonlóan a hagyományos rádióhoz - a vakok és látók egyaránt könnyedén használhatnak.
Díjtalan Újszövetség gyengén-látók részére
non plus ultra – zenei találkozó
A Hermina Kulturális Napok keretében rendezi zenei találkozóját VGYHE Közművelődési és Kulturális Bizottsága 2014. november 16-án, 10 órai kezdettel a Vakok Iskolája Nádor termében.
„Madách 150”
A VGYHE keretében működő Horizont Kultúrcsoport műveltségi vetélkedőt szervez 2014 november 8-án 10 órai kezdettel a Vakok Szövetségének Hermina Termében (1146 Budapest Hermina út 47.).
Versíró verseny
Zorán Budaörsön
Zorán a Fehér bot világnapja alkalmából koncertkörútjába iktatta Budaörsöt, amelynek sportcsarnokában - karitatív jelleggel, tiszteletdíjra igényt nem tartva - 2014. október 25-én fog fellépni. A rendezvény teljes bevétele a buda-környéki látássérülteket segítő BULÁKE egyesület tevékenységét fogja támogatni.
Indul a Mentorszülő Klub a Cserf-S-ben
November elején elindul a VGYKE mentorszülő klubja.
Üzenőfal
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
8°C