“Adjunk teret a technológiának!”-előadás
Megrendezésre került az “Adjunk teret a technológiának” című workshop a Millenárison március 23-án.
Megrendezésre került az “Adjunk teret a technológiának” című workshop a Millenárison március 23-án.
Majzik Zsolt 14 évesen vesztette el a látását, most a húszas éveinek második felében jár. Kezdetben fehér bottal közlekedett, majd úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolával.
A TÁRS Projekt bemutatja új, kifejezetten a kiváltási folyamatban érintett, nagyintézményekben élő, fogyatékos személyeknek szóló kiadványát: „Mi az a kiváltás? Ismerkedés a közösségi befogadással” címmel.
Az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont (ETIKK) munkatársai érzékenyítő tréninget tartottak a XIII. kerületi Hermann Ottó Általános Iskolában.
A MVGYOSZ nem titkolt vágya, hogy a 2020-as költségvetési támogatásból egy, a tavalyihoz képest megemelt összeget kapjon a szolgáltatások fejlesztésére, az egyesületek támogatására és a Távszem projekt fenntartására.
Az M3-as metró felújítási munkáját és a Vállalkozóval történő szerződéskötést több éves előkészítési munka előzte meg. Az előkészítési fázisban, az érdekvédelmi szervezetek bevonásával készültek el a kiviteli tervek és kerültek meghatározásra az akadálymentesítéssel kapcsolatos követelmények, melyet az Ajánlatkérési dokumentáció 3. kötet, Műszaki előírások, 5. sz. melléklet: M3 metró taktilis jelek specifikációja és a 6. sz. melléklet: Akadálymentesítési előírások rögzít.
A MEOSZ és a többi öt országos érdekvédelmi szervezet 2019. március 11-én hétfőn egyeztetésen vett részt az Országos Fogyatékosságügyi Program Intézkedési Tervének tervezetéről Fülöp Attilával, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkárával.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének ujjászervezett XIII. kerületi klubjának első rendezvényére hívja a kerületi látássérülteket.
Az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont (ETIKK) munkatársai érzékenyítő tréninget tartottak a XIII. kerületi Ady Endre Gimnáziumban.
Az EFOP-1.9.2-VEKOP-16-2016-00001 kódszámú „A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése” című kiemelt projektben térítésmentes program meghirdetése