Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Fresh - Mámor
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK ÉS HELYETTESEINEK KÖZLEMÉNYE

- 2020. március 29. 17:24 - 1451 megtekintés

A koronavírus-világjárvány miatt kialakult körülmények sérülékeny helyzetű társadalmi csoportokat érintő kérdéseiről bocsátott ki közös közleményt Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.

A Magyarországon is egyre súlyosbodó járványhelyzet, ennek összetett gazdasági és társadalmi következményei, valamint a kapcsolódó állami intézkedések sokféle módon és formában nehezítik, korlátozzák mindannyiunk életét. Kihívásokkal és veszteségekkel kell szembenéznünk, olyanokkal, amelyekkel az elmúlt évtizedekben nem találkoztunk.

Mindannyiunknak – állami és nem állami intézményeknek és polgároknak egyaránt – tudnunk kell, hogy a világjárvánnyal együtt járó egészségügyi kockázatok megelőzésére, kezelésére, leküzdésére az egyes társadalmi csoportok nincsenek egyformán felkészülve, és ez különösen igaz a sérülékeny helyzetű személyekre. A járvány következményeinek egyedi kihívásai – így a digitális oktatáshoz szükséges informatikai háttér hiánya, az elszigetelődés, a munka és kereseti lehetőségek beszűkülése vagy megszűnése, az ebből fakadó anyagi nehézségek és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés akadályai – a társadalom anyagilag korábban is súlyosan kiszolgáltatott tagjai számára most különösen nehéz helyzetet eredményezhetnek.

Nem kétséges, hogy a lakosság különösen sérülékeny tagjai, így kiemelten az idősek, a romák, a betegek, a fogyatékossággal élők, a hajléktalan, és más, egzisztenciálisan rászoruló személyek, köztük gyermekek jelentős része a veszélyeztetett helyzetben lévők körébe tartoznak. Ezekben a hetekben, hónapokban az ország bizonyos régióiban a jelen helyzettől függetlenül is nehéz körülmények között élő, nélkülöző családok is rendkívüli élelmezési, higiéniai, egészségügyi, oktatási és más természetű kihívásokkal szembesülnek.

Hangsúlyozottan arra kérünk tehát mindenkit, hogy közös életünknek ebben a kivételesen embert próbáló időszakában semmiképpen ne hagyjuk magukra a leginkább rászoruló embereket, közösségeket. A szociális és egészségügyi ellátórendszer óriási kihívás előtt áll. A veszélyhelyzet idején eljárni jogosult és eljárni köteles állami, illetve önkormányzati intézmények folyamatos és célzott intézkedései mellett az egyéni és csoportos civil kezdeményezések, az egyházi közösségek felajánlásai és a helyben érintett roma nemzetiségi önkormányzatok közreműködése csak megfelelő anyagi háttér, észszerű és szakszerű szervezés, valamint felelős tájékoztatás mellett érhetik el igazi céljukat.

Fentiek jegyében jó gyakorlatnak értékeljük a veszélyhelyzet kezelése érdekében nemrégiben létrehozott speciális, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport felállítását. Megfontolásra javasoljuk az érintett döntéshozóknak, hogy hozzanak létre a sérülékeny csoportok rendkívüli védelmével és támogatásával foglalkozó, és különösen a hátrányos helyzetben élő gyermekeket és családjukat segítő akciócsoportot, amelyhez szakmai tapasztalatunkat szívesen felajánljuk.

Őszinte nagyrabecsülésünket és köszönetünket fejezzük ki minden állami és nem állami alkalmazottnak, egészségügyi dolgozónak, egyházi személynek, civil aktivistának, aki megfeszített erővel, türelemmel, fegyelmezettséggel és kitartással dolgozik a világjárvány megfékezésén. Munkája közben pedig tekintettel van mindenki egészségére és életére: a sajátjára éppúgy, mint a hátrányos helyzetű embertársainkéra.

Kollégáinkkal a megváltozott körülmények között is folyamatosan elemezzük a rendkívüli helyzet okozta kihívások hatását mindenkire, de különös figyelemmel a veszélyeztetett társadalmi csoportok tagjaira.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kettő + 6 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 15. csütörtök, Lóránt napja van.
Az év 03. hete és 15. napja.
Holnap Gusztáv napja lesz.

1614. Bethlen Gábor megkapta a portától afejedelemség jelvényeit: a botot és azászlót.


1849. Aulich ezredes Turcseknél Götztábornokot véres ütközetben visszaverte.


Juhász Gyula: Este az Alföldön

Az alkony kéken hamvazó ködében
most térnek nyugovóra mind a házak,
a csöndbe bámulnak komoly fehéren
s tetőiket lehúzza az alázat.

Időjárás

2026-01-15, 19:03
Overcast
E
Előjelzés
-1°C
1.6 m/s
Apparent: -8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 90%
Szél: 1.6 m/s E
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /15% / Rain
Napfelkelte: 07:26
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com