Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Kabaré jelenet
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Az állami gondozásban lévő súlyosan fogyatékos gyermekeknek is j

- 2017. január 6. 7:50 -

A MEOSZ aggályosnak tartja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) módosítását, amelyet az Országgyűlés 2016. december 13-án fogadott el.

A magyar államnak kötelessége e jogokat a Gyvt.-ben garantálni, és minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy ezek a gyermekek ép társaikhoz hasonlóan örökbefogadó vagy nevelőszülői családban nőhessenek fel.

A MEOSZ Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Semjén Zsolt miniszterelnök helyettestől, a törvénymódosítás előterjesztőitől azt kérte, hogy a törvény a MEOSZ javaslatának megfelelően kerüljön elfogadásra. Sajnos ez nem valósult meg. Ezt követően Áder János köztársasági elnökhöz fordultak, kérve, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek, de az aláírás sajnálatos módon addigra már megtörtént.

A MEOSZ aggályai az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló T/12720 számú törvényjavaslat 24. §-ával kapcsolatosan http://www.meosz….yvt.-7.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három - = 2

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 19:40
Clear sky
WNW
Clear sky
6°C
1.2 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.2 m/s WNW
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com