Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Desperado - Ég Veled!
67
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Az egekbe emelkedik a gyógycipők ára, de a rájuk adott állami támogatás egyelőre nem nő

- 2024. június 14. 8:07 -

Egy beteg több mint 30 ezer forintot is fizethet egy pár lábbeliért – írja szerdai közleményében a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ).

Az ortopéd cipők hatósági árának emelésére az állam a közelmúltban adott zöld utat a cipőgyártók kérésére. Erre még a MEOSZ szerint is nagy szükség volt, mert a gyógycipőt gyártók, forgalmazók ártámogatása jó ideje nem követte le az inflációt. Az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége azonban már májusban figyelmeztetett, hogy bár üdvözlik a cipők hatósági árának emelését, a kérelmük a termék árával párhuzamosan a betegnek nyújtott támogatás emelésére is vonatkozott, ennek azonban azóta sem tett eleget a Belügyminisztérium.
A cipőgyártók a múlt hónapban így szemléltették a kormány döntésének következményét: amennyiben az államtitkárság nem emeli a támogatás mértékét is, akkor hazánkban a beteg által fizetendő térítési díj magasabb lesz, mint Németországban, ahol maximum nagyjából 29 000 Ft-nak megfelelő összeget (76€) fizet a beteg egyetlen pár cipőért, míg hazánkban ez 30 000 Ft fölé fog emelkedni. Ennek következtében a jellemzően idős, mozgáskorlátozott betegek újabb jelentős része anyagi okokból fog kiszorulni az ellátásból, így az áremelés inkább hátrányos mind a betegek, mind az áremelés által megsegíteni kívánt gyártók szempontjából is, hiszen ha még kevesebb beteg tudja megfizetni a számára nélkülözhetetlen eszközt, akkor az ár emelése összességében semmit sem fog javítani a gyártók gazdasági helyzetén.
Miután a gyártók kérésének azóta sem lett következménye, – Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke június 11-én írt levelében ugyancsak felhívta dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár figyelmét arra, hogy többszörösére is emelkedhet a mozgássérült emberek ortopéd cipők és tartozékaik után fizetendő térítési díja.
A MEOSZ közleménye szerint egyébként a cipők áremelésének pontos mértéke még kérdéses, és azt is állítják: az egészségügyi államtitkárság az érdekvédelem teljes megkerülésével, titokban folytatott tárgyalásokat az ortopéd cipők és tartozékaik támogatási rendszerének felülvizsgálatáról.

forrás: merce.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 8 = negyven

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 09:20
Mainly clear
E
Mainly clear
6°C
0.7 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.7 m/s E
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com