Az elfogadás kamionja a Rex Kutyaotthon Alapítványhoz érkezik
A Kézenfogva Alapítvány 2011-ben hatodik alkalommal indítja útjára országjáró, közvélemény-formáló kamionját azzal a céllal, hogy az ép és értelmi fogyatékos embereket közelebb hozza egymáshoz.
A Fogadd el, fogadj el! rendezvénysorozat keretében az elfogadás kamionja június 11-én a Rex Kutyaotthon és a Boomerang TV közös Tanévzáró Gyermeknapjára érkezik. A programok 10 órakor kezdődnek és 17 óráig tartanak majd. A fellépők között szerepel a Kolompos és az Alma együttes, a rendezvényre látogatnak a Reneszánsz Bajvívók, akiknek a bemutatója után az érdeklődők is kipróbálhatják a középkori ruhákat és fegyvereket. A kisszínpadon a gyerekek Ricsi Bohóccal és Huzella Péterrel találkozhatnak, valamint megtudhatják, mit is jelent igazán jó gazdinak lenni.
A Kézenfogva kamionban kiállítás, filmvetítés, speciális számítógépes játékok segítenek megérteni, milyen a fogyatékos emberek élete. A gyerekek az OTP Esély játékban próbára tehetik tudásukat, többek között a fogyatékos emberek világáról.
Az idei programok újdonsága Béres Melinda Fogadjelmese című, kiskamaszoknak szóló meseblogja, amely az egymásra szánt idő, az egymásra figyelés fontosságáról, és a segítség értékéről szól. A mese végigköveti a rendezvénysorozatot, és szeptember végén zárul. Az Alapítvány reméli, hogy a bloghoz sokan hozzászólnak majd, és alakítják ezzel a történet alakulását, melyet a helyszínen is olvashatnak és színes rajzaikkal is gazdagíthatnak majd a gyerekek.
A közvélemény-formáló programsorozat nem jöhetne létre azon támogatók nélkül, akik évről-évre segítik a Kézenfogva Alapítvány törekvéseit. Példaértékű támogatói együttműködés alakult ki az évek során az ország legnagyobb pénzintézetével, amelynek segítsége idén is elengedhetetlen a kamion útraindításában.
Ezeket is olvassa el:
Aki bújt, aki nem……Útmutató autista gyermeket nevelő szülőknek a közös játék élményéhez
Kitekintés autizmus témában 5.

Mi az a Húsvét?
Online eszközök is segíthetik autizmussal élők munkahelyi beilleszkedését
Értelmi sérült gyermeket ütött agyon az áram
Az autizmussal élők akár bódításban is megkaphatják az oltást
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C






Vélemény, hozzászólás?