Az MVGYOSZ székházának felújításáról is szól az Esélyegyenlőségi Magazin decemberi második adása
Az MVGYOSZ székházát még 1905-ben építették Lechner Ödön tervei alapján, eredetileg gróf Sipeki Balás Béla villája volt. Azonban az azóta műemlékké nyilvánított épület állapota már az 1970-es évek óta egyre romlik.
Korábban csak apróbb, részleges felújítási munkákat valósítottak meg, azonban 2018-ra már életveszélyessé vált a patinás épület egy része. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége centenáriumi ünnepségének fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt, aki az ünnepségen maga is szemrevételezte az épületet. Közbenjárásával Magyarország Kormánya az Emberi Erőforrások Minisztériuma révén támogatásáról biztosította a szövetséget. 2021 előtt a tervezési, majd a kivitelezési munkálatokra került sor. A műemléképület mellett egy új szolgáltatóközpont is épül a korábbi toldaléképület helyén. Hogy mikorra készülhet el a teljes épületkomplexum? Milyen régi és új szolgáltatásokkal várja tagjait a szövetség? Egyebek mellett ezekről beszélgetünk dr. Nagyné Berke Mónikával, az MVGYOSZ szolgáltatásvezetőjével az Esélyegyenlőségi Magazin e havi második adásában a Hobby Rádióban, december 21-én és 28-án kedden 9 és 21 órakor.
Ezeket is olvassa el:
A város Vöröskeresztje az egyesülést követően átszervezi a tagszervezeteinek személyi állományát.
Fehérbot napi rendezvény Újpesten
Hofi Géza 90. évfordulója
Elkészült a Távszem alkalmazás – Pár hét múlva indul a tesztüzem
Felhívás retinitis pigmentosa szembetegséggel diagnosztizáltaknak
Kína elengedhetetlen agyagművészeti történelmi múltja
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C






Vélemény, hozzászólás?