Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Bevezetés a Könnyen Érthető Kommunikációba

- 2020. május 27. 9:24 -

A KézenFogva Alapítvány 3 alkalmas online kurzust indít, melynek segítségével szeretnénk az érdeklődők részére alapismereteket nyújtani a Könnyen Érthető Kommunikáció fogalmáról, alkalmazásáról.

A kurzus célja:

A digitális térben a könnyen érthető kommunikáció fogalmának, jelenségének és alapvető szabályrendszerének megismerése. (A kurzus célja továbbá az is, hogy akik kedvet kapnak hozzá, jelentkezhessenek egy hosszabb, további ismereteket nyújtó kontakt képzésre is, mely az itt elhangzott ismeretetekre fog épülni.)

A Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK) technikájának elsajátítása igen széles körben hasznosítható.

A módszer segítségével az értelmileg sérült, az olvasási nehézségekkel küzdő, valamint a nyelvi zavarokban szenvedők számára is könnyebben adhatók át a megfelelő írásbeli, szóbeli és képi eszközökkel a szükséges információk.

 

Fő témakörök:

  • a kommunikáció megismerése
  • az ismeretek meglévő kommunikációs rendszerbe építése
  • a KÉK szemléletmód megismerése, kiépítése
  • a KÉK fogalma, története, célcsoportja, alapelve
  • a KÉK szóbeli, írásbeli és digitális szabályai
  • Az online kurzus felépítése: 3 X 4 óra (1 óra 45 perc)
  • Időpontok: június 3., 10., 17.. 13.30-17.00 óráig
  •  Előadó: Farkasné Gönczi Rita, okleveles gyógypedagógus, drámapedagógus
  • Ára: 15.000 Ft (11.811 Ft + áfa)
  • Jelentkezési határidő: 2020. május 28.
  • Jelentkezés az alábbi online űrlap kitöltésével lehetséges: https://forms.gle/zzH4ajccPvdPp2NH9 A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadják.
  • További információ: Sebestyén Gabriella képzésszervezőnél a sebestyen.gabriella@kezenfogva.hu e-mailen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kettő - 2 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 12:22
Clear sky
ENE
Clear sky
10°C
0.8 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.8 m/s ENE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com