Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Világjáró - Magyarosi Marianna utazási m*sora
64
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Bíró Norbert minden szempontból nagyon elégedett a pénteken befejezett mérkőzéssel

- 2013. december 7. 13:09 - 2769 megtekintés

A magyar válogatott szakvezetőjeként az Eb előtti sajtótájékoztatón egy érmet és egy pontszerző helyet várt a mieinktől, de nem árulta el, kinek kell érmet szerezni, és kinek pontszerző helyen végezni. Miután lett három bronzunk, ennek talán nincs is akkora jelentősége, de most már el lehet mondani, hogy kikre gondolt?

Az érmet Szabó Nikitől vártam – mondta a szakember. – Kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, paralimpiákon is szerzett két bronzot. Azért nem mondtam nevet az Eb előtt, mert nem akartam ezzel plusz terhet rakni Niki vállára. Burányi Flóra és Vincze Gabi esetében nem tudtam, hogy mi várható tőlük, bíztam benne, hogy egyiküknek sikerül pontszerzőként zárni. Az, hogy mindketten bronzérmesek lettek, minden előzetes várakozásomat felülmúlta.

Szabó Nikolett csalódottan értékelte teljesítményét, el volt keseredve a harmadik hely miatt.

Megértem őt, nem könnyű feldolgozni, hogy az ember legyőzi a háromszoros paralimpiai bajnokot, három mérkőzést megnyer, egyet elveszít, ugyanolyan a mérlege, mint az első helyezettnek, mégis csak harmadik lesz. Ilyen a sport, ez is előfordulhat. A debreceni Eb-n 2009-ben ugyanilyen körbeverés volt az első három helyen, akkor Nikié lett az aranyérem. A teljesítményéért, hozzáállásáért csak dicséret jár, Niki változatlanul súlycsoportjának egyik meghatározó alakja, aki még sok örömet fog okozni a neki szurkolóknak.

Burányi Flóra esetében jó döntésnek bizonyult a súlycsoportváltás.

Így van, persze ezt előre nem lehetett tudni. Nem ismertük a mezőnyt, az ellenfeleket, nem tudtuk mire számíthatunk, ezért volt nehéz Flóra esetében konkrét célt kitűzni. Nagyon éretten, jól versenyzett, az elődöntő egyes szakaszaiba egy kicsit „belealudt”, de a bronzmeccsen tigrisként harcolt, nagyon keményen megdolgozott a harmadik helyért.

Vincze Gábor korábban a visszavonulást fontolgatta, 38 évesen élete első hazai világversenyén lett dobogós.

Az ő esetében rengeteget számított az évek alatt megszerzett óriási rutinja. Gabi pár hete az edzésen bordasérülést szenvedett, ez azonban az első két mérkőzésén nem látszott. Volt egy kis szerencséje is a sorsolásnál, mert a könnyebb ágra került, ha kikap, a vigaszágról nagyon nehéz lett volna odaérni a dobogóra. Az elődöntőben az ukránok paralimpiai bajnoka véletlenül ráesett Gabi bordájára, ezért fel kellett adnia ezt a mérkőzést. A bronzmeccsen iszonyú fájdalmakkal küzdve vállalta a szereplést, és rutinjának köszönhetően, nagyon taktikusan küzdve, 36 másodperccel a vége előtt iponnal győzött. A csapatból mindenki kitett magáért.

Ez igaz Önre is, hiszen nem csupán a válogatott szakvezetője, hanem a szervezőbizottságnak is elnöke, amely beugróként, két hónap alatt készítette elő minden idők legnagyobb judo Európa-bajnokságát. És akkor a harmadik, szintén fontos feladatáról, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségén (IBSA) belül a judo sportág nemzetközi irányításáról nem is beszéltünk.

Nagyon komoly munka van mögöttünk, a sikeres lebonyolítás nem valósult volna meg, ha nincs tökéletes összhang a szervezésben részt vevő Magyar Paralimpiai Bizottság és Magyar Judo Szövetség között. Összesen 23 országból 150 versenyző vett részt az Eb-n, ami rekord a sportág történetében. Szerencsére csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, magasra tettük a mércét az utánunk következő házigazdáknak, és természetesen magunknak is.

Ilyen sikeres rendezés után nem merült fel egy pályázat benyújtása világbajnokság rendezésére?
Hivatalosan az a válaszom, hogy nem, de azért már beszélgettünk erről a lehetőségről is.

Hobby Rádióval közölte Bernau Péter MPB, sajtófőnöke

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 2 = négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 23. kedd, Viktória napja van.
Az év 52. hete és 357. napja.
Holnap Ádám, Éva napja lesz.

1856. A gázvilágítás kezdete Pesten. A főváros kivilágítása lámpák által 1796-ban kezdődött, mikor az egész városban repceolajjal ellátott 600 egyszerű lámpa volt. 1833-ban 1535 lámpa használtatott. Ez évre kivilágíttatott 112 utca, nem világíttatott ki 157 utca.


1687. Itthon és külföldön Buda várának a töröktől való visszavételét ünneplő röplap jelent meg.


Tamkó Sirató Károly: Ég

/Karácsonyi vers/

Ég a villany,
ég.
El ne aludjék!
Amíg minden kisgyereknek
álom nem jön a szemére
kis szobában
nagy szobában
szépen ragyogjék!

Ég a csillag,
ég.
Szépen ragyogjék!
Minden-minden jó emberre
kis országban
nagy országban
békességgel-boldogsággal
ragyogjon az ég!

Időjárás

2025-12-23, 22:11
Overcast
NNE
Előjelzés
5°C
1.6 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 1.6 m/s NNE
Széllökések: 5.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /34% / Rain
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com