Bővül a rehabilitációs kártyára jogosultak köre
Az Országgyűlés nemrég fogadta el azt a törvénymódosítást, mely szerint 2017 januárjától a komplex minősítésen B2 vagy C2 kategóriába sorolt megváltozott munkaképességű személyek is kaphatnak rehabilitációs kártyát, ami segítheti a foglalkoztatásukat.
A MEOSZ már 2016. februárjában, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény módosításakor javasolta a kormánynak, hogy a B1 és C1 kategóriák mellett a B2, a C2, a D és az E kategóriába sorolt személyek, valamint a fogyatékossági támogatásban és rokkantsági járadékban részesülő fogyatékos emberek is kapjanak rehabilitációs kártyát. A kormány egyelőre csak részben támogatta a javaslatot, de valószínű így is lesznek, akiknek az intézkedés segíthet elhelyezkedni.
Rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló esetén a munkáltató a munkavállaló bruttó bére után – legfeljebb a minimálbér kétszereséig — mentesül a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Történetek az otthonápolásról – Irodalmi pályázat
Akadálymentesség a divatban is – Pázmány Lili kerekesszékeseknek tervezett ruhákat mutatott be diplo...
A MEOSZ az ombudsman közbenjárását kéri – a fogyatékos emberek a gyógyászati segédeszköz rendszer ve...
Karok nélkül született, mégis teljes életet él a 20 éves lány
Nick Vujicic igaz története
Noah Wyle, az egykori Carter doki csinál minisorozatot Till Attila filmjéből
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
40°C







Vélemény, hozzászólás?