Több mint kétszeresére nőtt a Digitális összefogásban beérkezett felajánlások száma
A közlemény szerint a kezdeményezés március 24-i bejelentése óta eltelt napokban az induló nyolcvan digitális felajánlás mellé további kilencvennégy érkezett.
A közlemény szerint a kezdeményezés március 24-i bejelentése óta eltelt napokban az induló nyolcvan digitális felajánlás mellé további kilencvennégy érkezett.
Gulyás Gergely hangsúlyozta, a járványügyi védekezés a költségvetésből komoly forrásokat, az országtól pedig komoly összefogást kíván.
Dr. Kovács Ferenc polgármester az alábbiakról tájékoztatja a nyíregyházi lakosságot. A NYÍRVV Nonprofit Kft. az új típusú koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében 2020. április 1-jétől megkezdi a közterületeken lévő játszóterek, kondiparkok fertőtlenítését. Kérjük a lakosságot, hogy az eszközök használata során fokozott körültekintéssel járjanak el. Tekintettel a járványveszélyre és a Kormány által elrendelt kijárási korlátozásra, minden esetben kerüljék a csoportosulást és tartsák be az 1,5 méteres távolságot.
A közlemény szerint a tárca Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma összesen 69 féle kézfertőtlenítőt, antibakteriális szappant, folyékony szappant és tusfürdőt, felületfertőtlenítőt ellenőrzött.
Tekintettel a kialakult járványhelyzetre – 84/2020. sz. kormányrendelet alapján – a Magyar Posta a fertőzésveszély kockázatát csökkentő ún. érintésmentes küldeménykézbesítési eljárást alakít ki, amelyet 2020. április 6-tól vezet be.
Közölték: a törlesztési moratórium automatikusan lépett életbe a hitelek esetében, ugyanakkor annak igénybevétele nem kötelező.
Orbán Viktor pénteki rádiós beszédében említést tett a korlátozásról is.
Az ÉFOÉSZ. összeállítása
Dobson Tibor tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetben a szövetség együttműködik az állami és önkormányzati szervezetekkel.
A köznevelési államtitkár az ellenzéki pártoknak a témában csütörtökön elhangzott nyilatkozataira reagált.