A Debreceni Egyetem rektora a koronavírus-vakcina fejlesztésről beszélt
A gyártáshoz szükséges technológiai elemek rendelkezésre állnak – fejtette ki Szilvássy Zoltán a csütörtöki online tudományos konferencián.
A gyártáshoz szükséges technológiai elemek rendelkezésre állnak – fejtette ki Szilvássy Zoltán a csütörtöki online tudományos konferencián.
A járványügyi veszélyhelyzet miatt a május 21-ei honvédelem napját az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ rendhagyó módon, véradással ünnepelte.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnökének kérésére a gyermekklinika elé telepítettek katonai sátrat az előszűrés érdekében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái május 19-én.
Hétfőtől folytatódik a védőoltások beadása a hetedik osztályos tanulóknak – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Mint ismeretes a két intézmény a közelmúltban Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter jelenlétében írta alá a korszerű hazai oltóanyag-gyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködést.
A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta le, így a következő lépésekben – a készenléti állapot fenntartása mellett – fokozatosan, megfontoltan visszaállhat az egészségügy a járvány előtti munkamenetre. Erről az emberi erőforrások minisztere beszélt Budapesten.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3641 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 473 főre emelkedett az elhunytak száma, 1509-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1659 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 45%-a , az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 46%-a budapesti. Az aktív fertőzöttek harmada, 510 fő igényel kórházi kezelést, közülük 27-en vannak lélegeztetőgépen.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3598 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 470 főre emelkedett az elhunytak száma, 1454-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1674 fő. Az aktív fertőzöttek 45%-a , az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 46%-a budapesti. Az aktív fertőzöttek harmada, 539 fő igényel kórházi kezelést,közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen.
Fülöp Attila szerint a fogyatékkal élőket és pszichiátriai betegeket ellátó otthonok kevesebb figyelmet kaptak az elmúlt hetekben, pedig az ott dolgozók áldozatos munkájának köszönhetően a vírus nem jutott be az intézményekbe.
Továbbra is érvényes az a szabály, hogy valamennyi egészségügyi ellátás csak előzetes, telefonon történő bejelentkezés után vehető igénybe – hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.