Életmentő program mobiltelefonra
Okostelefonokra letölthető életmentő szoftvert fejlesztett ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – jelentette be Győri Lajos, a szervezet ügyvezető alelnöke budapesti sajtótájékoztatón.
Okostelefonokra letölthető életmentő szoftvert fejlesztett ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – jelentette be Győri Lajos, a szervezet ügyvezető alelnöke budapesti sajtótájékoztatón.
A MEOSZ. az alábbi nyílt levélben fordult a Magyar Államhoz…
Új esélyt kaptak a vakok oktatói. 132 milliós támogatást szerezhetnek pályázat útján a magyarországi látásrehabilitációs-intézetek: a pénzből az intézmények felnőttkorban megvakult emberek újrakezdését, oktatását támogatják – írja a Népszabadság.
Az „Informatika a Látássérültekért Alapítvány” megalakulása (2000) óta elkötelezett híve a látássérült emberek társadalmi integrációjának, esélyegyenlőségük minél teljesebb megvalósulásának.
Első alkalommal történt, hogy az ország négy helyszínén összehangolva a rendezvényeket ünnepeltük meg a Vakvezető Kutyák Első Országos Világnapját a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kezdeményezésére. Április 27-én Budapesten, Miskolcon, Székesfehérváron és Debrecenben szép számban gyűltek össze kutyák, gazdáik és az érdeklődők.
Velük, értük és értünk: vidám, szórakoztató nap azért, hogy ne zárjon el a szorongás és az információhiány a hátránnyal élő emberektől.
A Nyírségi Látássérültek Egyesületében a Labrador Bt.-vel közösen önálló életvitelt segítőeszközök bemutatójára került sor.
Az idén április végétől június közepéig nyílik lehetőség ingyen lóra pattanni!
Krizbai Teca nem lát, de csodálatosan énekel, zongorázik; a zsűri most is tovább juttatta.
A Vakok Intézete a Bársonyszív alapítványnak köszönhetően olyan segédeszközt kapott, mely az intézetben lakó gyermekek tanulását, egészséges társaikhoz történő felzárkózását segíti. A két szervezet évek óta működik együtt, az alapítvány ezen kívül számos más területen is a hátrányos helyzetűeket támogatja.