A MVGYOSZ. hírlevél műsora kedden 8-tól (ism. 20 órától)
A május 14-edikei műsor tartalmából…
A május 14-edikei műsor tartalmából…
A Netflix streamingje ugyanazon alapokon nyugszik, mint a nálunk korábban tesztelt filmes szolgáltatók, azaz előfizetés ellenében hozzáférhetünk a platform kínálatához, amely egyébként folyamatosan változik.
A Látássérültek Észak-alföldi Regionális egyesülete május 2-án tartotta éves küldöttgyűlését Debrecenben, az Újkerti könyvtárban.
A „Vidék Versmondó Versenye” a Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Csokonai Színház Örökös Tagja emlékének ápolására hetedik alkalommal került megrendezésre a Kóti Árpád Baráti Kör kezdeményezésére – ezúttal a Csokonai Fórum Színház Orfeum termében, a Csokonai Színház és a Tojama Egyesület támogatásával, a Debreceni Színjátszó Stúdió szervezésében.
A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületének Debreceni Körzeti Csoportja májusban is várja klubfoglalkozásán az érdeklődőket.
A LÉARE Hajdúdorogi és Hajdúhadházi Körzeti Csoportja szeretettel meghívja Önt és kísérőjét a debreceni Déri Múzeumba.
A május 7-edikei műsor tartalmából…
Egyikőjük segítségével egyszerűen tudunk fájlokat mozgatni különböző eszközök között, legyen az PC, Apple eszköz vagy Android, a másik delikvens pedig azt ígéri, valós időben készít írott anyagot beszédünkből, magyarul, akár központozással is.
A sorozat előző részében áttekintettük, hogyan lehet az iratainkat praktikusan rendszerezni. Ebben a részben az élelmiszerek átlátható és higiénikus tárolásával foglalkozunk.
Az április 30-adikai műsor tartalmából…