Jótékonysági kávézót nyit a győri lottómilliomos
Andraschek László, a hajléktalanból lett lottómilliomos jótékonysági kávézót nyit a párjával Győrben – írja a Blikk.
Andraschek László, a hajléktalanból lett lottómilliomos jótékonysági kávézót nyit a párjával Győrben – írja a Blikk.
… munkajogi szempontból, és így kedvezőtlenül érintik őket a felmondásra és a végkielégítésre vonatkozó szabályok – álmélkodott az Adózóna olvasója a lap egyik korábbi cikkében leírtak alapján. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértő válaszolt.
Tájékoztató a szociális ellátásokat érintő március elsejei változásokról
Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését segíti a Salva Vita Alapítvány. Egy most záruló programban tizenkilenc érintett talált munkát, sokan közülük önkormányzatoknál, illetve azok intézményeinél. Újbuda polgármesteri hivatalában jelenleg tizenkét megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkatárs dolgozik.

A suszteré ülőszakma, amelyben sok megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak (képünk illusztráció) (Fotó: MH)
A duplájára, 6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a múlt pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Megjelentek az Erzsébet-program keretében meghirdetett 2015. évi szociális üdülési pályázatok, melyekre elektronikus úton lehet jelentkezni.
A szociális ellátórendszerünk pillanatnyilag egyáltalán nem igazodik a közel 80.000 fogyatékos gyermeket nevelő család igényeihez.

Az inflációt követve 1,8 százalékkal emelkedik januártól az öregségi nyugdíj mellett az árvaellátás, a szolgálati járandóság, a rokkantsági ellátás, a rehabilitációs ellátás, a baleseti járadék és a fogyatékossági támogatás is.
A fogyatékossági támogatás célja, hogy – a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül – anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez.
A Karitáció Alapítvány idén több száz nélkülöző családot örvendeztetett meg élő fenyőfával. Egyre több gyermekes család az ünnepre pénz híján nem állít
karácsonyfát. A szeretettől vezérelt támogatói program a rászorulók örömét volt hivatott segíteni. A legrászorultabb családok kiválasztása a szociális
hálón keresztül történt meg. A fenyőfát a támogatottak a Karitáció Alapítvány teherautójáról válogatták és nagy – nagy örömmel vették magukhoz. A jótékonysági
rendezvényen szaloncukrot, meleg teát is kaptak a fenyőfáért hosszú sorokban várakozók. Az alapítvány szociális programjainak célja, hogy segítse az emberek
boldogulását.