Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bad Boys Blue - You're A Woman
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Civildíjat kapott a Fehérbot Alapítvány

- 2010. május 5. 20:53 - 2355 megtekintés

Civil díjat vehetett át Dr. Szabó Miklós, a Fehér Bot Alapítvány Elnöke.

A Koppányi István emlékére, s szellemisége megőrzése érdekében alapított díjat évente az a civil szervezet nyerheti el, amelyik az adott évben a legtöbbet tette a helyi civil társadalom épüléséért. A díjat Szabó Katalin, a Hajdú-Bihari Napló újságírója, szerkesztője adta át 2010. április 30-adikán Dr. Szabó Miklósnak. Az eseményen, amelyet az előző évi nyertes, – a Valcer Táncstúdió Egyesület rendezett, – jelen volt a díj valamennyi alapítója is.

Szabó Katalin a méltatásban elmondta, hogy a Fehér Bot Alapítványt 1996-ban öt magánszemély hozta létre Hajdúdorog, Nánási u. 4. székhellyel. Az alapítók akkor közvetlen célként, az Észak-hajdúságban élő, több mint 500 vak és gyengénlátó személy társadalmi esélyegyenlőségének elősegítését, rehabilitációjának és művelődési lehetőségeinek támogatását tűzték ki célul. Napjainkra a célok, és a tevékenységek köre valamint a működési terület is jelentősen kiszélesedett.
Az Észak-alföldi régióban élő minden fogyatékossági csoport tagja részt vehet az Alapítvány különböző programjaiban önálló életvitelük érdekében, természetesen díjmentesen. A Fehér Bot Alapítvány 14 év alatt kistérségi szervezetből országosan ismert regionális szervezetté fejlődött.
A méltatás végén Szabó Katalin kiemelte, hogy a nagyszerű eredmények eléréséhez jelentősen hozzájárult Dr. Szabó Miklós áldozatkész szervező és irányító tevékenysége.

A díj átvétele után tartott beszédében Dr. Szabó Miklós elmondta, évente több mint ezer fogyatékos embernek több mint 200.000 szolgáltatási órával nyújt segítséget és támogatást a Fehér Bot Alapítvány az Észak-alföldi régióban. A segítő cél érdekében feladataik között szerepel elemi és foglalkozási rehabilitáció, felnőttképzés, programszervezés és támogató szolgálataik munkája is. Az Elnök Úr kiemelte, hogy ez a komplexitás előnyük és hátrányuk is egyben, mivel egyféle tevékenységet is nehéz hosszú távon magas színvonalon végezni, ám hat-nyolcfélét sokkal nehezebb, mégis igyekszik nívósan dolgozni az Alapítvány több mint száz munkavállalója. A díjazott alapítvány elnöke megköszönte az elismerést és reményét fejezte ki annak érdekében, hogy a díj még nagyobb energiát és bátorságot ad ahhoz, hogy az eddigi színvonalon folytassák munkájukat.

Dr. Szabó Miklóst az elmúlt években már többek között Hajdúdorog Városáért Emlékéremmel, Hajdú-Bihar Megyéért Emlékéremmel, Braille Emlékéremmel és az Emberi Jogokért Emlékéremmel is kitüntették a Fehér Bot Alapítvány elnökeként végzett munkásságáért.

Kiemelkedően közhasznú Fehér Bot Alapítvány
Fodor Antalné
Szolgáltatási Igazgató

További információ:
Telefon: 06-52-321-145
E-mail:
kontakt@feherbot.hu
Web:
www.feherbot.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


3 + négy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. augusztus 16. vasárnap, Ábrahám napja van.
Az év 33. hete és 228. napja.
Holnap Jácint napja lesz.

1784. Az első egyetemes népszámlálás Magyarországon. A császár rendelete szerint a népszámlálást és házszámozást katonai közegek hajtották végre.


1952. A kormány tiltakozó jegyzéket nyújt át a budapesti jugoszláv követségnek a letenyei Mura-híd felrobbantása.


Juhász Ferenc / 1928. aug.16. - /

Rezi bordal

"...Mulandóság? Fene bánja!
Csak így szép az élet, hát ma
éljed napjaid.

Ne sírj ifjúság múlásán,
zúgó idő szárnyalásán,
borod mellett hallgasd: szárnya csattog és süvít.

Időjárás

2026-08-16, 20:53
Clear sky
S
Clear sky
32°C
3.1 m/s
Apparent: 26°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 29%
Szél: 3.1 m/s S
Széllökések: 9.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 05:41
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com