Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Charlie és Somló Tamás - Vallomás
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Csak most jön a neheze!

- 2020. március 29. 10:33 - 1274 megtekintés

Dömötör Csaba aláhúzta, egyáltalán nem mindegy, hogy a megbetegedések számának emelkedése milyen hamar és milyen intenzitással következik be.

A kormány célja, hogy lassítsa a vírus terjedését, hogy az egészségügyi rendszer ne terhelődjön túl – tette hozzá.

Kiemelte, érezhetően lelassult az élet a szombaton hatályba lépett kijárási korlátozás hatására.

Az államtitkár külön felhívta a figyelmet arra, hogy az időseknek a vásárlásra rendelkezésre álló idősáv nem könnyítés, hanem újabb szükséges szigorítás. Elmondta, a kormánynak továbbra is az a tiszteletteljes kérése, hogy az idősek maradjanak otthon, az élelmiszerek és gyógyszerek beszerzését családtagjaiktól, vagy az önkormányzattól kérjék, a boltokban biztosított 9 és 12 óra közötti idősávot pedig csak utolsó lehetőségként vegyék igénybe.

„A legnagyobb tisztelettel vagyunk azon honfitársaink iránt, akik évtizedeken keresztül a hátukon vitték ezt az országot, higgyék el, hogy ezek az intézkedések az ő védelmükben születtek” – fogalmazott.

Dömötör Csaba szerint nincs ember az országban, akinek az életét ne érintené ez a járvány, a szabályok betartása óriási türelmet igényel.

„Magyarok millióit illeti köszönet, akik rendkívüli fegyelmezettséget mutatnak ezekben a napokban, emellett külön elismerés illeti azokat, akik hivatásukban állnak helyt és küzdenek a vírus ellen” – jelentette ki.

A kormány képviselője szólt arról is, a nehézségek mellett ezek az összefogás napjai is. „Sokfélét gondolunk a világról, de most mind egy hajóban evezünk, amelyre az van írva, hogy küzdelem a járvány ellen” – fogalmazott, majd hozzátette, „akkor lehetünk túl ezen, ha mind egy irányba evezünk és ebből a szempontból minden evezőcsapás számít”.

Dömötör Csaba emlékeztetett, az Országgyűlés hétfőn dönt a veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések meghosszabbításáról, amire akár már a múlt héten is sor kerülhetett volna, ha azt az ellenzék nem akadályozza.

Kiemelte, a kormány rendkívüli intézkedései minden más híreszteléssel ellentétben csak a járvány megelőzésére, felszámolására, illetve a káros gazdasági következmények elhárítására vonatkozhatnak. Megismételte, azért nem szerepel dátum a rendkívüli intézkedések határidejére, mert nincs ember, aki most meg tudná mondani, hogy hány hónapos küzdelemre kell berendezkedni.

Az államtitkár csalódásként értékelte a baloldali ellenzék hozzáállását, szerinte ugyanis ők úgy viselkednek, mintha nem ismerték volna fel, hogy most azoknak is együtt kell működniük, akik egyébként kemény vitában állnak egymással.

Dömötör Csaba arra kérte az ellenzéket, csatlakozzanak a kormányhoz, a belpolitikai viták megvárják őket, a járvány ugyanis teljesen közömbös azokkal szemben. Furcsának és szomorúnak nevezte, hogy amikor az egész ország egy láthatatlan ellenség ellen küzd, akkor a Jobbik kormányellenes telefonhívásokat futtat az ország minden pontján.

Hangsúlyozta, büszke arra, hogy politikai közösségük tagjai közül nagyon sokan szervezik az idősek megsegítését, még ha ezekben a napokban ezt nem is verik nagy dobra.

Az államtitkár elmondta, a kabinet elsődleges célja az emberéletek védelmén túl a munkahelyek védelme, ezért is döntött a hiteltörlesztések és bizonyos munkaadók járulékainak felfüggesztéséről és 80 ezer kisvállalkozás átalányadójának elengedéséről. Ezek az intézkedések már most több százezer családnak nyújtanak segítséget, de várhatók további intézkedések is a tömeges munkanélküliség elkerülése érdekében – fejtette ki.

Dömötör Csaba beszélt arról is, a kormány minden követ megmozgat azért, hogy elegendő eszköz álljon rendelkezésre az egészségügyben.

Emlékeztetett, szombaton 27 tonna felszerelés érkezett Kínából, vasárnap pedig 3 millió maszkot fogadnak. Ezek az eszközök elsősorban az egészségügyi dolgozók védelmét szolgálják, akik a járvány frontvonalában dolgoznak – közölte.

A kabinet képviselője elmondta, arról is döntöttek, hogy hétfőtől kórházparancsnoki rendszer lép életbe az intézmények hatékony készletgazdálkodása érdekében, az egészségügyi dolgozók pedig ingyen utazhatnak a helyközi közlekedésben.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 28. szombat, Ákos, Bátor napja van.
Az év 09. hete és 59. napja.
Holnap Albin napja lesz.

1678. Bethlen János erdélyi kancellár és történetíró halála.


1849. Dembinszky hajnalban Kápolnáról Mezőkövesdre hátrál.


Csokonai Vitéz Mihály: A fársáng búcsúzó szavai

"...Élni kell a böjtbe is.
Azért aki szép párt lele,
Nem zsíros az - élhet vele.
Kukrikol a csirke is!
Élni kell a böjtbe is!

Jaj, siessünk, híveim!
Mit érzek? -mi szent szag? wer da?--
Jaj! jön, -jön a hamvas szerda!
Béhamvazza szemeim:
Jaj, siessünk, híveim!..."

Időjárás

2026-02-28, 01:57
Clear sky
WNW
Clear sky
5°C
0.7 m/s
Apparent: 4°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 71%
Szél: 0.7 m/s WNW
Széllökések: 6.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:25
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.02.28 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.03.07 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.04.04 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.05.09 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.06.06 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com