Csodálatos módon talált rá kutyájára a látássérült nő – Megható a történetük

A fekete labrador és a szeme világát egészen fiatalon, egy betegség miatt elveszítő asszony sztorija igazi tündérmese: egymás iránt érzett szeretetük és ragaszkodásuk példaértékű. Ember és kutya között egy kiképző volt a kapocs, ahogyan 25 évvel ezelőtt is. Már az első kutyáját is Mária mutatta be Írisznek-  Az első kutyámat pontosan huszonöt éve kaptam egy kiképzőtől, Nyíriné Kovács Máriától, akinek végtelenül hálás vagyok. Akkor még csak tizenöt éves voltam, de a saját lábamon álltam, ezért rám mertek bízni egy kutyát. Ez még a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola megalapítása előtt történt” – mondta a Mosonmagyaróváron élő Sáfrányné Kobli Írisz.Nyíriné Kovács Mária így emlékszik vissza erre: – Akkoriban Írisz tizenöt éves volt – most ennyi idős a kisebbik lányom -, elmondtuk neki, hogy meg kell várni, míg betölti a 18. évét, hisz vakvezető kutyával közlekedni óriási felelősség. Már ekkor feltűnt, hogy sokkal érettebb gondolkodású, minden szava komoly, átgondolt volt.A beszélgetés után mindenki több kutyával sétált egy közeli járdaszakaszon, így Larryvel is többen mentek, de Mária nem látta azt az áttörést, amire számított, mindaddig, míg Íriszre nem került sor. A séta első pillanatában, ahogy megszólította a kutyát, ahogy hozzáért, annyi szeretettel volt megtöltve, hogy Larry azonnal vezetni kezdte: az a kutya, aki addig szóba sem állt senkivel.- Máig minden percére emlékszem ennek a találkozásnak, mely mindkettőnk életében meghatározó volt, hisz ő volt az első, aki korkedvezménnyel kapott kutyát, csakis azért, mert komoly, érett személyiség volt. Sokat kellett kilincselnem a feletteseimnél, hogy engedélyezzék ezt, mert én nagyon bíztam benne. Azóta is a szekrényemen van Larry fotója, csodálatos kutya volt – mondta Mária. 25 év múlva ismét találkoztak Eltelt 25 év. Írisz és Mária újra találkozott. – Az utóbbi időben egy nagyobb érzelmi viharba kerültem, és 2018 júniusában újra megkerestem Máriát, hogy szeretnék egy kutyát. Többször beszéltünk, közben a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola felmérte a helyzetemet, majd augusztusban kaptam a hírt, hogy találtak nekem egy segítőt, akit néhány hét múlva bemutatnak nekem. Folyton csak erre a fekete labradorra gondoltam, de nem mertem beleélni magam a dologba – mesélte Sáfrányné Kobli Írisz a kezdetekről.Dolly felajánlásként érkezett az alapítványhoz, mert a családja élete fenekestül felfordult, amikor gyermekük beteg lett, és mivel jobb életet szántak a kutyának, mint a kertben várakozni egész nap, inkább felajánlották egy nemesebb célra. Mária kissé aggódott, hogy tetszik-e majd Írisznek az új kutya, vajon tudnak-e kötődni egymáshoz. Az első találkozáskor Írisz lakásán a kiképző ismét meglepődött, hisz Dolly úgy közeledett hozzá, mintha mindig is ismerte volna. – Úgy járkált a lakásban, mintha ott lakna, majd lefeküdt a neki kikészített fekhelyre. Beszélgettünk, és egyszer csak a kutya felállt, majd Írisz lábára tette a fejét. Ekkor tudtam, hogy kiválasztották egymást. Mária egy újabb, szívéhez közel álló kutyát készített fel Írisznek, hogy segítőtársa legyen. Az első találkozás is pontosan olyan volt, mint egy előre megírt, boldog befejezéssel végződő történet: amikor Dolly belépett a kapun, Írisz kitárta felé a kezeit, ám csak akkor szaladt oda, amikor hívták. Ezután boldogan hentergett a fűben, és láthatóan örült. Mintha egymásnak teremtették volna őket- Bekészítettem a lakásba a kutyának egy szőnyeget, és láss csodát, mintha tudta volna. Bejött, körbenézett, megfigyelte a papagájokat a ketrecben, majd kényelmesen elhelyezkedett a neki szánt fekhelyen. Pont, mint egy varázslat: egyszerűen tudta, hogy ez az ő helye. Ezután odaült hozzám, én leültem mellé a földre, erre Dolly azonnal hanyatt dobta magát – sorolta az első találkozás élményeit a gazdi. Dolly és újdonsült gazdája ezután sétáltak egy kört, vagyis kipróbálták egymást. Íriszt saját bevallása szerint nagyon meglepte a kutya magabiztossága, emberi tempója és az, hogy mellette maximálisan biztonságban érezte magát. – Egy álom volt Dollyval sétálni. Valami csodálatos érzés volt, ahogy kikerült minden akadályt a virágládáktól kezdve a ruhaállványokon és az építkezések gödrein át az úthibákig. Akkor már tudtam, hogy minket egymásnak teremtettek. Még négyszer találkoztunk, mire végleg nálam maradhatott, és mindketten igen boldogok voltunk. Azóta is szeretetet, nyugalmat és békességet tanít nekem. Nem kell pörögni, idegeskedni. Azt mondja mindennap: ráérünk, gazdi, mindent megoldunk! Soha nem gondoltam volna, hogy mindezt pont egy kutya fogja megtanítani nekem – mutatott rá Írisz.Sáfrányné Kobli Írisz kutyásként azt is érzi, hogy az emberek másként reagálnak rá és a segítőjére. Ahogy mondja, két típusba sorolható emberekkel találkozik: az egyik csodálja és tiszteli a vakvezető kutyáját, és vele örülnek ennek, míg a másik azt gondolja, hogy a kutyának az a dolga, hogy mindent megoldjon.Mosonmagyaróváron jelenleg rengeteg a lámpa, utakat és járdákat építenek a városban. Dolly azonban mindenkit meghökkentő magabiztossággal vezeti gazdáját az úton, és nem állíthat elé akadályt semmi. (Forrás:Femina)