Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Csúcstechnológiás eszközökkel állítják lábra a mozgáskorlátozottakat Pécsen

- 2019. december 17. 15:34 - 1799 megtekintés

Az emberi állóképességet, fizikai erőt és mobilitást javító önmozgó külső testvázakkal, azaz exoskeletonokkal végeznek kutatást a Pécsi Tudományegyetemen. A legújabb szerkezetekkel már napi 10 kilométert is meg lehet tenni sík terepen, sőt, némi gyakorlással a lépcsőzés sem jelent akadályt.

Az egészségügyi technológia élvonalába tartozó exoskeletonokkal végez nemzetközi szintű kutatást a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának és Biomedical Engineering Projektjének a kutatócsoportja. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel (OORI, Budapest) közös projekt célja a súlyos gerincsérültek életkörülményeinek javítása, és az exoskeletonok hosszú távú egészségügyi hatásainak a vizsgálata. A PTE közleménye szerint 2019 eleje óta folyik Pécsett a ReWalk cég két hatodik generációs exoskeletonjának tesztelése. A kutatócsoportba tartozó ápolók, gyógytornászok, mérnökök és orvosok a súlyos mozgáskorlátozottak számára készült berendezések hosszú távú egészségügyi hatásait vizsgálják. Az emberi állóképességet, fizikai erőt és mobilitást javító önmozgó külső testvázakat, azaz exoskeletonokat régóta használják már az iparban, és a technológia fejlődésének köszönhetően újabb és újabb területeken, például az egészségügyben is megjelentek az elmúlt évek során. A pécsi kutatók által egy európai uniós pályázat révén beszerzett, az exoskeleton technológia élvonalát képviselő ReWalk gyártmányú eszközök sík talajon akár napi 10 kilométert is képesek megtenni, megfelelő gyakorlással használhatóak a lépcsőn való fel- és lemenésre is, emellett pedig több órát üzemelnek egy feltöltéssel. A berendezések a súlyos, az orvostudomány jelenlegi állása szerint járni többé nem képes harántbénult gerincvelősérültek számára is újra biztosítják a járás élményét. Mindennek a nyilvánvaló gyakorlati előnyökön felül komoly egészségügyi hozadéka is van, hiszen a függőleges testhelyzet lényegesen jótékonyabb hatást gyakorol a szervezetre, mint a kerekesszékben ülés. Így a PTE és az OORI kutatócsapatának reményei szerint tartós életminőség javulás érhető el a segítségükkel – azzal együtt is, hogy e csúcstechnológiás gépek áruk miatt egyelőre sajnos nem elérhetőek a közfinanszírozott egyéni ellátásban, és elsősorban tréning céljára használhatók. „Az immobilizáció és a kerekesszékbe kényszerülés okozta komplikációk súlyos egészségügyi következményekkel járhatnak a mozgásképesség elvesztésén túl, legyen szó akár a felfekvésekről, az elhízásról, az izomsorvadásról és az ízületek elmerevedéséről. Mindez hosszabb távon a többnyire fiatal sérültek esetében már korán jelentkező érrendszeri betegségekhez, csontritkuláshoz, cukorbetegséghez és lelki problémákhoz vezethet. Olyan népbetegségekről van szó, amelyek kapcsán a súlyos mozgássérültek különösen sebezhetőek, és ezen a ponton lehet kulcsfontosságú az exoskeletonok használata, hiszen már azáltal nagyban lehet javítani a gerincvelősérültek általános egészségügyi állapotát, ha bizonyos időtartamot állva és mozgásban tölthetnek ezen berendezések segítségével” – mondta dr. Tóth Luca, az idegsebészeti klinika PhD hallgatója, egyben a kutatás egyik vezetője. A pécsi kutatók célja egy olyan fenntartó terápia kialakítása, amelyben hosszú, többéves időtávon dolgoznak együtt a gerincvelősérültekkel, és ennek révén fel lehet mérni, hogy mekkora időtartamú és milyen gyakoriságú foglalkozások járnak tartós egészségügyi előnyökkel. A kutatás jelentőségét növeli, hogy az ilyesfajta vizsgálatok világszerte gyerekcipőben járnak még. Tóth szerint egy rendkívül új technológiáról van szó, néhány száz ilyen berendezést használnak jelenleg az egész világon, és még arra sincs egységes protokoll, hogy milyen gyakran és milyen intenzitással foglalkozzanak a gerincvelősérültekkel. A mozgásterapeuta kollégákkal együttműködve heti öt alkalmas másfél órás terápiát alkalmaznak. Az elmúlt hónapok során mind a kutatócsapat tagjai, mind az exoskeletonokat először kipróbáló gerincvelősérült személy intenzív tréningen estek át annak érdekében, hogy a gépeket biztonságosan alkalmazzák, és első jelentős mérföldkőként június közepe óta az alany önállóan képes használni a berendezést. A pécsi kutatócsapat a közelmúltban fontos szakmai partnerrel gazdagodott a gerincvelősérültek kezelése kapcsán élenjáró OORI révén. A rendelkezésre álló két exoskeleton közül az egyiket Pécsett, a másikat pedig Budapesten használják, így a kutatásba több beteget is be tudnak vonni. Az exoskeletonokkal folytatott vizsgálatok mellett folyamatban van egy úgynevezett biomechanikai labor kialakítása is Pécsen az Idegsebészeti Klinikán, és a tervek szerint télen már a kibővített eszközpark segítségével folyhat tovább a munka. (Forrás: hvg.hu)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- négy = 3

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 5. vasárnap, Emese, Sarolta napja van.
Az év 27. hete és 186. napja.
Holnap Csaba napja lesz.

1044. Aba király ménfői veresége és halála. III. Henrik, miután Aba király a béke némely föltételeit nem teljesítette, harmadszor tört be az országba, s Ménfőnél a pápailag kiátkozott Aba felett árulás segélyével nagynehezen győzelmet nyert. Aba a Tisza vidékére futott a ott azon magyarok által, kiknek rokonait agyonverette, meggyilkoltatott.


1683. Az Udvari Haditanács alelnöke Pozsonyban átveszi a koronaőröktől a Szent Koronát, hogy Thököly és a törökök elől Ausztriába menekítse.


Apáti Miklós / 1944. júl.5. - /

Szakállosodván

"...Átlátván mindenen, én azt akarom:
barát és ellenség már lásson át rajtam.
Boromat kidöntöm, poharam megőrzöm,
hogy eszembe jusson, mit is akartam:

halottnak emléket, a dolgosnak munkát,
hazát a szegénynek, napsütést a rabnak,
jövőt a jelennek, a testnek diadalmát,-
s magamnak maradjak még kicsit fiatalnak."

Időjárás

2026-07-05, 10:02
Partly cloudy
W
Partly cloudy
24°C
2.1 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 31%
Szél: 2.1 m/s W
Széllökések: 11.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /10% / Rain
Napfelkelte: 04:53
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com