Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

UK fever show - listavezető dalok Angliából
45
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Czibere: áttörés a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában

- 2015. szeptember 4. 8:59 -

Az elmúlt évek intézkedései áttörést hoztak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, a 2012-ben elindított reformok eredményesek voltak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai fórumon.

Czibere Károly a Kézenfogva Alapítvány 11. kerületben tartott kerekasztal-beszélgetésén megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az eredmények ellenére lehetnek bizonyos területek, amelyeket erősíteni kell, vagy ahol változtatni kell, ezért fontos meghallgatni a szakma véleményét is. Az államtitkár kiemelte: az elmúlt öt évben – a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően – kétszer annyi megváltozott munkaképességű tudott dolgozni, mint korábban. Czibere Károly az intézkedések között említette a rehabilitációs kártyát, amelynek köszönhetően a munkaadók a kártyával foglalkoztatottak után kedvezményeket vehetnek igénybe, és amelyet a jövőben még több jogosulthoz szeretnének eljuttatni, illetve a 2014 decemberében folyósított egyszeri, több mint 2,5 milliárd forint értékű támogatást, amelyet a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére fordíthattak, és amelyet a jövőben is szeretnének meghirdetni. Popovics Réka, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese úgy fogalmazott, 2012-ben egy egységesítési folyamat indult el, amely a mai napig zajlik, és amelynél fontosak a rendszeres, apróbb finomítások. Bernáth Ildikó, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nkft. szakmapolitikai koordinációs testületének elnöke bemutatta a Rehabilitáció – Érték – Változás (RÉV) projektet, amelynek az volt a célja, hogy a már dolgozó megváltozott munkaképességűeket képezzék tovább. Hozzátette, a csaknem ötmilliárd forintból megvalósuló, októberben záruló program mind Magyarországon, mind Európában egyedülálló, hiszen eddig elsősorban munkanélkülieknek indultak képzések. A projektnek köszönhetően három állami cég – a FŐKEFE, KÉZMŰ, ERFO – 116 telephelyén, több mint ötezer megváltozott munkaképességű dolgozó kapott képzést – emelte ki. Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


1 + = hat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 17:59
Mainly clear
NNW
Mainly clear
7°C
0.6 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.6 m/s NNW
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com