Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bad Boys Blue - You're A Woman
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Debreceni tudóst is díjazott a Magyar Tudományos Akadémia

- 2020. május 4. 19:50 - 1759 megtekintés

Bejelentették a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) díjazottjait hétfőn, az Akadémiai Aranyérmet idén Keviczky László, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatóprofesszora kapta, és tizennyolc kutató részesült további akadémiai kitüntetésben.

A hagyományok szerint az MTA közgyűlésének első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor, így a díjazottak nevét a köztestület 192. közgyűlésének tervezett időpontjában, május 4-én, az Akadémia honlapján tették közzé.

Az Akadémiai Aranyérmet: Keviczky Lászlónak az irányításelmélet és alkalmazásai terén, valamint az ipari folyamatok és rendszerek automatizálásában elért eredményeiért, a hazai rendszer- és irányításelméleti kutatási kultúra kialakításáért, nemzetközi tudományos életbe való integrálásáért, iskolateremtő munkájáért adományozta az Elnökség.

Akadémiai Díjban részesült: 

  • Bányai Krisztián, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Állatorvos-tudományi Intézet Lendület Kutatócsoportjának vezetője, a kölyök- és fiatal állatok gyakori enterális megbetegedéseit okozó rotavírusok új típusainak felfedezéséért, e vírusok teljes genomjának molekuláris jellemzéséért és az általuk okozott humánmegbetegedések elleni, új típusú vakcinák biztonságosabb és hatékonyabb voltának igazolásáért, valamint az állatok és emberek megbetegedéseit előidéző további fontos kórokozók genomi epidemiológiai vizsgálatának hazai elindításáért.
  • Buczolich Zoltán, az ELTE TTK egyetemi tanára a valós analízis, ergodelmélet és dinamikus rendszerek terén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményei, hosszú évek óta nyitott problémák megoldása és kiváló oktatási tevékenysége elismeréseként részesült a kitüntetésben.
  • Enyedi Zsolt, a Közép-európai Egyetem professzora, rektorhelyettese a magyar pártrendszer fejlődésének és alakulásának elemzéseiért, a választói viselkedés és a pártfejlődés általános és módszertani kérdéseinek vizsgálatáért, publikációiért, valamint a hazai és nemzetközi tudományt összekötő szálak megerősítéséért tett erőfeszítéseiért kapta az Akadémiai Díjat.
  • Kilár Ferencet, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát, a bioanalitika, illetve az elválasztástudomány területén  kiemelkedő tudományos munkájáért, a kapilláris elektroforézis nemzetközi és hazai bevezetése és alkalmazása alapjainak megteremtéséért, valamint oktatómunkájáért ismerték el a díjjal.
  • Németh T. Enikő, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára Implicit Subject and Direct Object Arguments in Hungarian Language Use. Grammar and Pragmatics című könyve, valamint a magyar nyelvleírás és a pragmatikaelmélet számára fontos eredményei elismeréseként részesült a kitüntetésben.
  • Neumann Tibor, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa Ernuszt Zsigmond királyi kincstartó 1494-1495. évi számadásainak kritikai kiadásban történő közzétételéért kapta az elismerést.
  • Pataricza András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) egyetemi tanára többek közt a kritikus informatikai infrastruktúrák és a kiberfizikai rendszerek elméleti megalapozását, tervezését és fejlesztését célzó munkásságáért, a hibatűrés terén iskolateremtő tudományos tevékenységéért részesült az elismerésben.
  • Szabó Dóra, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója a kórházi fertőzéseket okozó, multidrugrezisztens Gram-negatív baktériumok molekuláris vizsgálatában, valamint a baktériumok, illetve a rezisztenciagének terjedésében szerepet játszó tényezők tanulmányozásában kifejtett kutatómunkája elismeréseként kapta a díjat.
  • Szakmányné Hably Lilla, az ELTE Természetföldrajzi Tanszék egyetemi tanára a paleobotanikai, paleobiológiai, ősföldrajzi és őskörnyezeti kutatások terén elért tudományos eredményeiért, iskolateremtő tevékenységéért és tudományos közéleti munkájáért részesült az elismerésben.
  • Tóthmérész Béla, a Debreceni Egyetem TTK tanszékvezetője, az ökológia teljes spektrumát, a természetvédelmi, botanikai, zoológiai, hidrobiológiai és környezetstatisztikai vonatkozásokat is átfogó  munkásságáért, a biodiverzitás szerveződésének, fenntartásának és helyreállításának elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozó kutatásaiért részesült a kitüntetésben.

Megosztott Akadémiai Díjban részesült: Bajnok Zoltán, a Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója és Takács Gábor, a BME egyetemi tanára az alacsony dimenziós kvantummező-elméletek megoldásai terén elért munkájuk, valamint a tudományos közéletben végzett tevékenységük elismeréseként.

Az Akadémiai Újságíró Díjat: idén Albert Valériának, az Élet és Tudomány rovatszerkesztőjének ítélték oda. Wahrmann Mór-érmet adományoztak Karsai Bélának, a Karsai Holding Zrt. tulajdonosának, a Bolyai János alkotói díj alapítójának.

A külhoni magyar tudósok tevékenységét elismerő Arany János-életműdíjat: Kuti Gyulának, az University of California San Diego tanárának adományozták a modern magyar részecskefizikai kutatások elindításában játszott kiemelkedő szerepéért, több hazai kutatógeneráció kineveléséért és a kvantumtérelméleti kutatások élvonalában végzett kimagasló munkájáért.

A QP Akadémiai Kiválóság díjban részesült: Gyimesi Máté, az ELTE Természettudományi Kar Biológiai Intézet tudományos főmunkatársa, az Optopharma Kft. kutatási igazgatója, Pósa Mihály, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kar egyetemi tanára és Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem docense.

Az elismeréseket a kitüntetettek az Akadémia következő, személyes részvétel mellett zajló közgyűlésén vehetik majd át.

Az MTA hétfőn azt is közölte: az Elnökség április 28-án megtartott online ülésén megerősítette, hogy az MTA online közgyűlésére legkorábban június végén kerülhet majd sor.

(Forrás: Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc - = 0

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 7. szombat, Tódor, Rómeó napja van.
Az év 06. hete és 38. napja.
Holnap Aranka napja lesz.

1643. I. Rákóczi György azt írta Esterházy Miklósnak: "Hazánkat és nemzetünket bizony szeretjük. Ha szabadságunkért fáradnunk kelletik, mi azt kívánjuk, hogy annak minden statusok egyaránt érezhessék hasznát."


1850. Lenkey János honvédtábornok halála Aradon. Síremlékén, mely szürke márványból való obeliszk, ily felirat: "Lenkey N. János honvéd-tábornok, szül. 1807. szept. 7-én Egerben. Meghalt az aradi vár börtönében 1850. február 7-én. Béke hamvaira."


Héra Zoltán: Ó-kalendárium költőknek

"... A Vízöntő havában minden a képzelet,
a végletes és végtelen: a lenni képes képtelen.
Hárfás Dávid és papírtrombitás Harlekin,
dionüzoszi öröm és prométheuszi kin
ilyenkor egyformán megkeresnek.
Fogadd pompával őket.

Időjárás

2026-02-07, 01:21
Overcast
WNW
Előjelzés
6°C
0.7 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1001 mb
Páratartalom: 96%
Szél: 0.7 m/s WNW
Széllökések: 5.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /55% / Rain
Napfelkelte: 07:01
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com