Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
73
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Divatmárkát indított a Down-szindrómás modell

- 2017. február 22. 11:50 -

Két évvel a kifutón történt bemutatkozása után saját divatmárkája alatt futó kollekcióval jelentkezett a New York-i Divathéten Madeline Stuart Down-szindrómás modell.

A vasárnapi bemutatón sportos, színes leggingseket, ingeket és felsőket láthatott a közönség az ausztrál Stuart 21 Reasons Why elnevezésű új márkájától. A modell anyja, azt mondta az – egyelőre – kizárólag interneten forgalmazott kollekcióról, hogy „ezek a darabok tényleg rá vallanak”. A Dailymail szerint a kollekció Stuart mindennapi öltözékét tükrözi.

A márkanévben szereplő 21-es szám egyrészt arra utal, hogy Madeline Stuart idén lesz 21 éves, másrészt pedig utalás a Down-kórra is. Ugyanis a 21. kromoszómapár hibás osztódása okozza a szindrómát. Ezeken kívül Stuartot az is inspirálta a névválasztásban, hogy maga is
mindig azt kutatja, hogyan lehet az ember jobb, egészségesebb, elfogadóbb.

A hétvégén nem csak tervezőként szerepelt Madeline Stuart, hanem maga is többször fordult a kifutón. Azt is tudni, hogy saját márkája népszerűsítése mellett

modellként továbbra is dolgozik majd más tervezőknek.

A 2017-es éve biztosan sűrű lesz, mert modellként ott lesz a párizsi, a Los Angeles-i és a denveri Fashion Weekeken is. A divat mellett pedig rengeteg helyen lép fel motivációs előadásaival. Sőt, saját tánciskoláját is üzemeltetnie kell, ráadásul egy dokumentumfilmmel is készül 2018-ra.

Madeline Stuarta nagyjából két éve lépett a kifutóra, azóta pedig világszerte számos divatbemutatón megfordult már. Azóta szeretett volna modell lenni, hogyg egyszer elvitték egy divatbemutatóra. Édesanyja nem is tudja elképzelni, hogy van olyan, amit ne érhetne el.

Forrás: origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


egy + = 7

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 19:19
Clear sky
NW
Clear sky
6°C
1 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1 m/s NW
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com