Domokos István a parajdi sóról az ‘Egészségedre’ műsorában (K,P 16h)
Budapestre költözött a parajdi sóbánya „kistestvére”, a Sópince. Az „Egészségedre” legújabb adásában Domokos István, a sópince vezetőjével beszélget a szerkesztő-műsorvezető, Turcsányi Éva.
A ferencvárosi egykori légópincében szinte ugyanolyan jó minőségű a levegő, mint a székelyföldi sóbányában. A sópince falai tízezer sótéglából épültek – ez mintegy 50 ezer kiló sót jelent, amit az utolsó grammig a székelyföldi Parajdról hoztak. A levegőben lévő só gyógyító hatású – a sóterápia leginkább a légúti betegeknek és az asztmásoknak hasznos.
A sópince alapítói közel 300 négyzetméteren alakítottak ki öt helyiséget, amely száz főt gond nélkül ki tud szolgálni. A sópince egyik helyiségét kifejezetten gyerekeknek alakították ki, hogy megelőzzék náluk az allergia és az asztma kialakulását. Egy másikban pedig székelyföldi ételeket és italokat árulnak. A budapesti sópince a „kistestvére” a híres székelyföldi parajdi sóbányának, ahova évente félmillióan látogatnak, és a vendégek fele magyar. A budapesti sópincét azért nyitották, hogy a sóterápia előnyeit azok is megtapasztalhassák, akik nem tudnak eljutni Parajdra. Részletek március 11-én hétfőn 10-től (ism. 22 órától) a Hobby Rádióban az Egészségedre magazin műsorában.
Ezeket is olvassa el:
Új, ingyenes beszédszintetizátorok váltak elérhetővé, a Gépházban a fejlesztőkkel beszélgetünk
Két óra Tóth Márkkal – szombaton 15 órától
Intimrészek - szórakoztató rádióműsor két órán keresztül - szombaton 13-tól
MVGYOSZ. hírlevélműsor - kedden 8-tól
Halmos Mónika fitoterapeuta, virág- és borsommelier, író 2025.október 27.-én a Hobby rádió vendége.
Facsipesz - fogyasztóvédelmi magazin Törtei-Takács Krisztával hétfőn 11-től a Hobby Rádióban
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?