Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Konyhafőnök ajánlata - gasztronómiai műsor
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Dunapest – Fesztivál a vízen

- 2016. június 12. 9:33 -

A június 16. és 19. között tartó kulturális fesztivál célja a Dunára irányítani a figyelmet. A SUHANJ! mozgásukban vagy látásukban korlátozottakkal együtt szervez rövidebb közösségi futást, a Kvázibárki futóközösség pedig „gerilla” félmaratonnal és maratonnal készül a Duna mentén.

A dunai helyszíneken többségében ingyenes zenei, színházi, filmes, képzőművészeti, irodalmi, urbanisztikai, közösségi, családi és sportprogramokat szerveznek.
A négynapos esemény kilenc úszó és vízparti helyszínén összesen hatvan művészeti és urbanisztikai programot szervez a Kultúrkombinát Kft. Budapest Főváros Önkormányzatával és a BVA-val összefogásban. A rendezők szándéka, hogy fontos kortárs alkotókat mutassanak be és új együttműködéseket indítsanak el, miközben a Dunára és a városlakók folyóval való kapcsolatára irányítják a figyelmet.
Könnyűzene, filmek, színház, vizes installáció A filmvetítések, felolvasások és utcaszínházi előadások mellett különlegesnek és nagyon látványosnak ígérkezik a német Julius Popp szöveget formáló vízesés installációja, amelynek megnyitója egyben a fesztivál első eseménye is – a Ludwig Múzeum a művészet és a tudomány határait kutató világhírű alkotó nagyszabású, helyspecifikus installációjával csatlakozik a programsorozathoz.
A könnyűzenei előadók közül fellép többek között az osztrák Dorian Concept Trio, a Mius és Jónás Vera is.
A Hangvető szervezésében pedig fesztivál lesz a fesztiválban: nemzetközi Budapest A Cappella Fesztivál a Várkert Bazárban.
A Várkert Öntőház udvarát három napig zengik be a finn, grúz, svéd, zimbabwei, bolgár és magyar dallamok.
Kenuépítés, tematikus séták és beszélgetések
A Duna nemcsak helyszíne, de témája is a fesztiválnak. A BUPAP sétáján Dunajcsik Mátyás író, költő mutatja meg, hol volt a város világítótornya és az egykori hajóhidak a Dunán, a Design Terminál City of Design sorozatának részeként pedig egy hajón lesz a város és víz kapcsolatát körüljáró beszélgetés. Sőt, a pesterzsébeti, gyönyörűen felújított Hullám Csónakháznál a TECHNIKA1 Nyitott Műhely és az Amatőr Hajóépítők Közössége tart közös hajóépítő workshopot: az itt, a résztvevők által készített hajók haza is vihetőek.
De sportolni magán a fesztiválon is lesz lehetőség: a SUHANJ! mozgásukban vagy látásukban korlátozottakkal együtt szervez rövidebb közösségi futást, a Kvázibárki futóközösség pedig „gerilla” félmaratonnal és maratonnal készül a Duna mentén.
A szervezők természetesen a családokra is gondoltak: többségében a Kopaszi-gáton, a BVA Öbölben készülnek sok gyerekprogrammal, például művészeti és kézműves foglalkozásokkal, ügyességi játékokkal és Rutkai Bori Bandájával.
A részletes műsor elérhető a dunapest.hu oldalon, illetve a rendezvény Facebook-oldalán: facebook.com/dunapest.
Forrás:
http://www.kultura.hu/dunapest-fesztival-vizen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ nyolc = 13

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 08:25
Clear sky
N
Clear sky
4°C
2.1 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2.1 m/s N
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com