Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

EDDA és Keresztes Ildikó - Álom Ez A Nap
50
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Egymilliárd forinttal segítik a független előadóművészeket

- 2020. május 2. 16:24 -

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

Az Emmi szombati közleményében kiemelték: a világjárvány okozta veszélyhelyzet számos kulturális területet hozott nehéz helyzetbe. A rendezvények, előadások és koncertek elmaradása nemcsak az intézményeknek okozott drasztikus bevételkiesést, hanem kiemelten sújtotta azokat, akik vállalkozóként mint független előadó szerződtek egy-egy intézményhez.

Közölték: a Köszönjük Magyarország című pályázatot a nemzetstratégiai intézmények, szervezetek bonyolítják le, és saját hatáskörükben döntenek a támogatásokról is.

A Nemzeti Színház a független színészeknek, színházi dolgozóknak, bábszínészeknek tesz közzé felhívást, a Hagyományok Háza a népzenei, néptánc- és cigányzenei művészeket, a Nemzeti Táncszínház a kortárs tánc művészeit támogatja; a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ az artistáknak, cirkuszi dolgozóknak, a Petőfi Irodalmi Múzeum a könnyűzenei és egyéb előadóművészeknek, a Filharmónia Magyarország Kft. a komolyzenei alkotóknak, míg a BMC Budapest Music Center a fiatal dzsesszzenészeknek nyújt segítséget.

A munka nélkül maradt művészek nem tétlenkednek a hirtelen jött szabadidőben sem, társadalmi szerepvállalásukat az Emmi példamutatónak nevezte. Sokan vállalnak karitatív munkákat idősek támogatására, videók révén diákokat segítenek a tanulásban, mások próbákkal teszik hasznossá az otthon töltött időt – írták.

Mivel a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja és a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki erőt átadja az embereknek, a pályázatokat nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás után ítélik a pályázóknak – hangsúlyozták. A felhívással azt akarják erősíteni, hogy a kulturális dolgozók munkája létfontosságú és társadalmilag rendkívül hasznos. Ezen kívül a kulturális élet vérkeringésének újbóli megindítása „olajozottabb” lehet az aktív munkában tartott művészekkel – tették hozzá.

Közölték: az egyes ágazatoknak szóló felhívásokat a nemzetstratégiai intézmények saját honlapjukon teszik közzé.

Forrás: MTI

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 4. szerda, Károly napja van.
Ma van a(z) Az emlékezés napja Magyarországon.
Az év 45. hete és 308. napja.
Holnap Imre napja lesz.

1620. Vác hűtlen elfoglalása a török által.


1806. I. Ferenc kiadta a második "Ratio educationis"-t a tanulmányügyről. Az 1777. évi szabályzathoz képest csökkentette a reáliák tanítását és a felvilágosodás törekvéseivel szemben a hagyományos műveltségre helyezte.


Tamkó Sirató Károly: Szembeszél

Hogyha
fúj
a szembeszél
okos
ember
nem beszél!
Lélekzik az orrán át!
Nagy hidegben
ősz-esőben
így játssza ki
a náthát!

Időjárás

2026-11-04, 13:36
Partly cloudy
NNE
Partly cloudy
11°C
2.7 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 2.7 m/s NNE
Széllökések: 6.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com