Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Egyre kevesebb a szociális szövetkezet

- 2020. július 8. 11:21 -

Drasztikusan visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a megszűnések száma pedig majdnem megduplázódott az elmúlt két évben; 2019 végén 2682 szociális szövetkezet működött, míg 2017-ben még 3183 – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

A 2006-ban életre hívott vállalkozási forma célja a hagyományos profitszerzésen felül a szövetkezeti tagok által kitűzött oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási és egyéb közösségi igények  kielégítése, működésük középpontjában elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok – inaktívak, romák, fogyatékkal élők stb. – segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll – ismerteti közleményében az Opten.

A céginformációs szolgáltató adatai szerint 2015-2016-ban még évente közel 500 új szociális szövetkezetet jegyeztek be, 2017-ben azonban már csak 304-et, 2018-ban 53-at, 2019-ben pedig mindössze 29-et. Ezzel párhuzamosan drasztikusan megugrott a megszűnések száma: míg 2016-ban 129, 2017-ben pedig 222 szociális szövetkezet “húzta le a rolót”, 2018-ban 328, tavaly pedig ennek majdnem a duplája, 608.

A szociális szövetkezetek összesített árbevétele ugyanakkor évről évre egyenletesen nő, 2017-ben már 27,5 milliárd forint, 2018-ban pedig 31 milliárd forint felett járt a nettó árbevételük. Tavaly ugyan csak 9,4 milliárd forint volt a nettó árbevétel, a csökkenésben azonban az Opten szerint szerepe lehet annak, hogy – a cégek mellett – valószínűleg a szociális szövetkezetek is nagy számban éltek a pénzügyi beszámoló elkészítési határidejének szeptemberre halasztásával.

A tavaly 23,75 százalékos cégfluktuációs index (ez az adott időszak alatt megszűnt és az újonnan alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) azt mutatja, hogy 2019-ben különösen nagy volt a turbulencia, aminek hátterében egyértelműen a megszűnések számának drasztikus emelkedése és a szövetkezetalapítások csökkenése állt.

Az Opten kitér arra, hogy a szociális szövetkezetek árbevételének mindig jelentős részét tették ki az uniós pályázati források, mivel a kevés tőkével és zömmel hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó szövetkezeti tagokkal működő szociális szövetkezetek csak ilyen forrásokból tudták a gazdasági tevékenységük beindításához szükséges infrastrukturális és eszközpark beruházásaikat megfinanszírozni. Az elmúlt három évben azonban a szociális szövetkezetek egyre kevesebb uniós forráshoz jutottak: míg 2017-ben 97 projektre 4,3 milliárd forint támogatást nyertek el, addig tavalyra mind a projektek száma, mind a támogatási összeg majdnem megfeleződött: 53 projektre 2,3 milliárd forintot kaptak. (Forrás: Rehabportál)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 23:23
Mainly clear
NNE
Mainly clear
13°C
1.6 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 1.6 m/s NNE
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com