Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Omen - Ne a pénz
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elértük: emelkedik a lakás-akadálymentesítési támogatás összege

- 2016. január 20. 20:06 - 2836 megtekintés

A MEOSZ üdvözli, hogy a kormány megemelte és többször igényelhetővé tette a mozgássérült embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatást (LÁT). A januártól bevezetett változásokat Szövetségünk többször kérte, javasolta, most végre megvalósultak.

Legutóbb az Országos Fogyatékosügyi Program Intézkedési Tervébe javasoltuk bevenni, hogy az évtizedek alatt elértéktelenedett 150 ezer forintos támogatást emelje meg a kormány, állítsa vissza a reálértékét. Az idén januártól új és használt lakás vásárlása, meglévő lakás átalakítása esetén 300 ezer forint akadálymentesítési támogatás igényelhető.

Azt is kértük, hogy a mozgássérült emberek életük folyamán ne csak egyszer igényelhessék a támogatást, hisz állapotváltozás, költözés miatt többször is szükségük van a lakásuk, lakókörnyezetük akadálymentesítésére. Most ez is lehetővé vált: ugyanazon személy 10 évente kérheti a támogatást, amennyiben szüksége van újabb akadálymentesítésre.

Egy másik javaslatunk is meghallgatásra talált: nehezményeztük, hogy az ügyintézés sokba kerül, a bank esetenként 30 ezer forintot is elkért érte. Ezentúl ezt nem teheti meg, nem kérhet semmilyen díjat az ügyintézésért a mozgássérült emberektől, csak a tulajdoni lap hiteles másolatának díját. Az új szabályozás szerint e tevékenységéért a bank 8% költségtérítésre jogosult az államtól. A változások 2016. január elsejétől léptek életbe.

A lakás-akadálymentesítési támogatás (LÁT) korszerűsítését egyébként 2015 tavaszán az alapvető jogok biztosa is kérte a tárcától. Bár szeretnénk azt is elérni, hogy az ügyintézés visszakerüljön az egyesületekhez, a most elért eredményeknek örülünk, mert pozitív hatással lesznek a mozgássérült emberek életére.

A módosított jogszabály itt elérhető! http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=55959.290197#foot90

A jogszabályból a MEOSZ kivonatot készített, mely itt olvasható! http://meosz.hu/doc/Jogszab_kivonat.pdf

Információ a LÁT-tal kapcsolatban: Balázs Zoltán LÁT-szakértő, MEOSZ (balazszoltan@meosz.hu; 06-20/921-4588).

Forrás: meosz.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 7 = hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 22. szerda, Magdolna napja van.
Az év 30. hete és 203. napja.
Holnap Lenke napja lesz.

1456. Hunyadi végső nagy diadala Nándorfehérvárnál.


1543. A szultán Budára érkezik.


1686. Budán fölrobban a központi fegyverraktár. (Óriási pusztítást okoz.)


Reviczky Gyula: Magdolna

"Szép s ifjú volt, forró vér áldozatja;
De ifjúságát bűnbánón siratta.
S a porból , hová röpke gerjedelme
Tiporta, Isten karja fölemelte.
Mert szíve tiszta volt, s bár elbukott,
Szeretni, mint ő, senki nem tudott..."

Időjárás

2026-07-22, 22:21
Clear sky
NW
Clear sky
24°C
2.4 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 41%
Szél: 2.4 m/s NW
Széllökések: 9.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com