Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Műsorajánlat
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Életbevágó, hogy mielőbb megtalálják: napokon belül megvakulhat az eltűnt színésznő

- 2019. január 27. 13:28 -

Talán napjai lehetnek hátra, amíg teljesen el nem veszíti a szeme világát Moldován Kató (16). Az albínó tinédzserlány több mint két hete szökött meg nevelőapjától, azóta semmi hír róla. Márpedig az idő életbevágó az ő esetében, látása ugyanis rohamos tempóban romlik.

Moldován Katalin nevét a filmes szakmán keresztül ismerhették meg az emberek, ő játszotta a főszerepet a Cannes-ban is vetített A kivégzés című filmben. – Szombat reggel már nem találtam sehol. Mindig szólt, ha valamelyik barátjával találkozik, de most szó nélkül ment el – mondta megtörten a lány nevelőapja, Imre bácsi. Kató Kiskunhalason született, ám szülei – valószínűleg a gyermek veleszületett pigmenthiánya miatt – inkább a kórházban hagyták. Ekkor került először nevelőapjához, akitől hamar elvették, miután kiderült, hogy Kató a felmenői miatt román állampolgár. Ekkor Erdélyben kötött ki, ahol egyik nevelőszülőtől vándorolt a másikhoz. Megfordult Böjte Csaba dévai Szent Ferenc Alapítványában is. A fiatal lánnyal tavaly borzalmas dolgot közöltek. Megtudta, hogy nemsokára örökre elveszítheti a látását. – Próbálkoztak különböző szemüvegekkel, de műteni nem akarták az albinizmusa miatt – mesélte lapunknak a lány egykori nevelője. Hozzátette: életbevágó lenne mihamarabb Kató nyomára bukkanni, hisz bármikor elveszítheti a szeme világát. Kató egy éve került vissza Magyarországra, ismét Imre bácsihoz. A Vakok Állami Intézetében tanulta meg a Braille-írást. Egészen decemberig tanult ott, eközben sok barátot is szerzett. – Pár nappal az eltűnése előtt törölte magát a közösségi oldalairól, pedig korábban nagyon aktív volt, sok mindent megosztott az életről, a mindennapjairól. Eleinte azt gondoltuk, azért ment világgá, mert szakított a barátjával, akit a Vakok Állami Intézetében ismert meg. Állítólag viharos szerelem volt az övék, biztos nem szépen ért véget – kezdte lapunknak a lány egy ismerőse. – Sajnos Kató naiv, sebezhető, könnyen befolyásolható. Nem kizárt, hogy valaki megszöktette vagy elrabolta – tette hozzá aggódva a lány barátja. Ritka esetnek számít Az albinizmus az úgynevezett színanyag képződésének veleszületett zavara. Az ebben szenvedők haja, bőre, szőrzete és sokszor a szeme is pigmenthiányos. Viszonylag ritka betegség, világviszonylatban 50 ezer emberből egyet érint az albinizmus. (Forrás:Blikk)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


9 + hét =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 18:07
Clear sky
NE
Clear sky
7°C
1.1 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.1 m/s NE
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com