Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elhunyt dr. Dalos János, a MEOSZ egyik alapítója, a Mozgássérültek Vas Megyei Egyesületének egykori elnöke

- 2024. október 4. 9:01 -

Dr. Dalos János 1950. július 4-én született Szombathelyen. Az érettségit követően az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi végzettséget, majd a szombathelyi Járási és Városi Földhivatal főelőadója lett. Gyermekkorában egy betegség következtében vált mozgássérültté.

Érintettként tisztában volt sorstársai problémájával, folyamatosan kereste azokat a lehetőségeket, melyekkel a mozgáskorlátozott emberek közösségeket hozhatnak létre és hallathatják hangjukat a jogaik elismerése érdekében. Az első perctől kezdve ott volt, ahol tenni lehetett a mozgássérült emberek élhetőbb mindennapjaiért.

A hetvenes évek elejétől egyik kezdeményezője volt a mozgássérült embereket tömörítő szervezetek létrehozásának. „Én a szombathelyi mozgássérült mozgalmat még, mint egyetemista 1971-ben kezdtem szervezni. Az indíték az volt, hogy fölismertem, ha azt akarjuk, hogy a mozgássérültek kicsit jobban éljenek, segítséget kapjanak, nem elég egy-egy akciót, alkalmi segítést szervezni, mert attól még életkörülményeik nem változnak mélyrehatóan. Itt az egész réteg felemelését kell megtenni!” – nyilatkozta dr. Dalos János a Köztársasági Elnöki Aranyérem átvételét követően a Vas Népe c. lapnak 1996-ban.

Dr. Dalos János a mozgáskorlátozott emberek mozgalmának egyik meghatározó alakja volt. Az 1970-es évek elején, Magyarországon a mozgássérült emberek előbb sportegyesületeket hoztak létre. Dr. Dalos János 1973-ban részt vett a Vasakarat Sport Klub alapításában.  1977-ben a szervezéssel addig próbálkozó emberek gyógyító intézményekben találkozva vitatkoztak egy országos érdekvédelmi szervezet létrehozásának szükségességéről, annak módjáról. Dr. Dalos János nevéhez fűződik a mozgássérült emberek legelső érdekérvényesítő mozgalmának a Mozgássérültek Vas Megyei Egyesületének létrehozása 1977. áprilisában akkor, amikor Magyarországon ilyen mozgalmak még nem is léteztek.

Élete évtizedeken át összeforrt az Mozgássérültek Vas Megyei Egyesületével. 1976-tól aktívan részt vett a szervező bizottság munkájában, majd az egyesület 1977-es megalakulásakor a titkári feladatokkal bízták meg. 1982-től az elnöki, majd társelnöki tisztséget töltötte be a megyei egyesület élén egészen 2016-ig.

Nem csak helyi, országos szinten is aktívan részt vett a mozgáskorlátozott emberek mozgalmának szervezésében. Egyik alapítója volt az 1981. június 13-án megalakult Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének. Megválasztották a MEOSZ első elnökségébe, ahol 1986-ig a jogi bizottság vezetése volt a feladata. Ezt követően több cikluson keresztül a Szövetség különböző vezető testületeiben látott el feladatot, így1986-1991 között a MEOSZ Fegyelmi Bizottságának elnöke, 1997-2003 között pedig a MEOSZ Ellenőrző Bizottságának a tagja volt.

Dr. Dalos János mind megyei, mind országos szinten rendkívül sokat tett a fogyatékossággal élő emberek emberi jogainak érvényesüléséért. Jogászként szigorú kritikai érzékét használva a szakmai anyagok kimunkálásában, alakításában vett részt, egyesületi vezetőként pedig példaértékű érdekérvényesítő tevékenységet folytatott. A közösségépítés és a szakmai munka egyformán fontos volt számára.

A fogyatékossággal élő emberekért végzett áldozatos munkája dicséretéül számos elismerésben részesült.

1982-ben a Magyar Rehabilitációs Társaság Rehabilitációért emlékérmét vehette át.

1992-ben a népjóléti miniszter a szociális ellátás területén, a fogyatékos és sérült személyek életkörülményeinek, sorsuk jobbításának érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért PRO CARITATE emlékéremmel tüntette ki.

1996-ban Köztársasági Elnöki Aranyérem kitüntetésben részesült a közel 20 éves egyesületi munkája elismeréseként.

1997-ben a Szombathely város által az egészségügyben és a szociális munkában kiváló eredményt elérőknek alapított Pálos Károly-díj első fokozatát kapta.

2002-ben Szombathely városa a Szociális Munkáért Életmű-díjat adományozta dr.  Dalos Jánosnak.

2003-ban Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért szociális tagozat díjban részesült.

2006-ban Emberi Jogokért Emlékplakettet kapott az emberi jogok érvényesülése érdekében kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréseként.

2006-ban a MEOSZ Ember az Emberért emlékérem ezüst fokozatát,

2015-ben a MEOSZ Ember az Emberért emlékérem arany fokozatát vehette át.

2021-ben a MEOSZ megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a mozgáskorlátozott emberek érdekében több évtizeden keresztül végzett kiemelkedő és lelkiismeretes tevékenysége elismeréseként Gadó Pál-díjat adományozott dr. Dalos Jánosnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hat * = 24

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 22:40
Clear sky
NNW
Clear sky
14°C
2 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 2 m/s NNW
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com