Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál Bojtor Zoltán Rauch Róbert és Szakács Máté
39
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elhunyt dr. Derera Mihály, a MEOSZ egykori alelnöke

- 2021. augusztus 17. 9:22 -

Dr. Derera Mihály 1953. október 31-én született. 1976-ban diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán, s lett a Finnugor Nyelvtudomány doktora. A Magyar Televízióban dolgozott 1972-től, amikor időközben bekapcsolódott a mozgáskorlátozott emberek mozgalmába.

A Heine-Medin kór révén érintett volt, így közelről ismerte a problémákat.1983. november 19-én választották meg a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnökségi tagjának, majd 1986 és 1991 között a Szövetség alelnöke volt. A televíziós szerkesztői munkáját 1986-ban fejezte be, majd az ALFA Ipari Rt. vezérigazgató helyettese lett, mely tisztséget 1989-ig töltötte be. Kisebb kitérő után visszatért a vállalathoz, ahol humánpolitikai igazgató volt 1993-ig. Ezt követően a Zsótér Pál Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségét töltötte be 2014-ig, mely keretében nevéhez köthető a HAPINET  oktatási program kidolgozása. Dr. Derera Mihály 2001-től a MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet igazgatója volt 2014-ig. Számos távoktatási anyagot írt és szerkesztett. Munkásságának része volt több dokumentumfilm rendezése és szerkesztése, könyvet is írt, illetve többet szerkesztett és fordított is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 2 = nyolc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 13:49
Clear sky
SSE
Clear sky
9°C
1.6 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.6 m/s SSE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com