Elhunyt Matatek Judit

Hosszantartó súlyos betegség után 33. életévében elhunyt Matatek Judit, a „Vakvagányok” című film egyik főszereplője – írta meg szinte az összes nagyobb hírportál: Index. Origo. olvasható a „Mosolyország” Alapítvány honlapján, de a Story és a Blikk is beszámolt a sajnálatos eseményről. A Hobbyrádió szeptember 5-ödikén délelőtt 11 órakor (ism. 23 óra) emlékezik Matatek Juditra.

Matatek Judit

„Judit huszonnyolc évvel ezelőtt egészséges csecsemőként jött a világra, de retina-blastoma következtében kétévesen először az egyik, majd négy évesen a másik szemét is elvesztette. Édesanyja 92-ben, édesapja 94-ben halt meg. Érettségi után kereső időszak következett, a Pázmány jogi karán kezdte meg egyetemi tanulmányait, aztán gyógymasszőr, reflexológus és természetgyógyász tanfolyamokat végzett el. Jelenleg az ELTE történelem és kulturális antropológia szakán volt negyedéves hallgató.

A 2001-es év Tímár Péter Vakvagányok című filmjének forgatásával telt, melynek női főszerepét Judit játszotta.
Judit szeretett sportolni, tanult kung- fuzni és lovagolni, két éve hastáncol” – olvasható a „Mosolyország” Alapítvány honlapján (http://www.mosolyorszag.com/index.php?option=com_content&task=view&id= 17&Itemid=71&lang=hu), amelynek munkatársa volt a látássérült szinésznő.

„- A mai napig is mihályfai lakosnak tartom magam. Zala és Veszprém megye határán fekszik kis falum, Sümegtől pár kilométerre. Szüleim ott éltek. Megszületésem után másfél évvel a bal szememre elveszítettem a látásomat, mert a retinámon kifejlődött egy daganat. Négyéves koromra a jobb szememet is elérte a végzetes sejtburjánzás, és emiatt ezt a szememet is el kellett távolítani. Érdekes módon derült ki, hogy valami nincs rendben a szememmel. A családunknak volt egy jó barátja, aki nagy buzgalommal fotózott. Ő említette meg a szüleimnek, hogy nem úgy tükröződik a fény a szememben, ahogyan kellene. Talán valami gond lehet Judit szemével! Vidéken azonban úgy van, hogy amíg nem ég a ház, addig nem érdekes. Látszólag nem volt semmi baja a szememnek, nem is vittek el az orvoshoz. A második szemműtétem előtt meséltek először a szüleim arról a fényképről, amelyen látható volt a szemem árulkodó fénytelensége. Akkor született meg az öcsém, aki teljesen jól lát. Ezt azért említem, mert sokszor nem mernek újabb gyermeket vállalni a szülők, ha az első lurkóval probléma adódott. Szüleink sose tettek különbséget köztünk.” (Matatek Judit) (Forrás: Reményik László. Akik a sötétben is látnak. Fejezet: Matatek Judit (23 éves). Nálam nincsenek kategóriák).

„Hatévesen került a Vakok Általános Iskolájába, ahol zongorázni és gitározni tanult, három évig futott, távolugrott, majd rendszeresen evezett is. A József Attila Gimnáziumba járt, érettségi után jogi egyetemre ment, de abbahagyta, és gyógymasszőrnek tanult.” – írja az Index.hu.

„Pontosan emlékszem egy képsorra, amely az utolsó volt életemben. Már a kórház műtőjében voltam, hogy kivegyék a jobb szememet is. Nálam volt a Dörmögő Dömötör című gyermekújság. Mondtam is az orvosnak, hogy nézze csak meg, én jól látom ezt az újságot! Engem nem kell megoperálni! Amikor a műtét után felébredtem, akkor meg arra emlékszem, hogy borzasztóan féltem, mert egyedül voltam a kórteremben. Ebből a félszből egy nagyon kedves hang rántott vissza a valóságba, és attól fogva igazából meg is barátkoztam a megváltozott helyzetemmel. A kisgyerekek szerintem jóval könnyebben viselik el a tragikus helyzetet, mint a felnőttek. A meleg hang egy kedves nővéré volt. Hogy mit mondott, arra már nem emlékszem, de együttérzés volt a hangjában, megmutatta, milyen módon teremthetek kapcsolatot az emberekkel. Úgy is mondhatnám, hogy biztonságérzetet kaptam tőle, és már nem féltem a sötéttől!” (Reményik László. Akik a sötétben is látnak. Fejezet: ld. fentebb).

„Matatek Judit életében a fordulópontot Tímár Péter felkérése jelentette a Vakvagányok című filmbe, amiben Csiszár Jenő mellett szerepelt a vak színtársulatban. Legutóbb Bozsik Yvette-tel dolgozott együtt.” – tudhatjuk meg az Index által közzétett rövid hírből.

„Krausz Alíz és Fülöp Tímea felkötött lábbal, vagyis hátrányos testi adottságokat szimuláló helyzetben kísérelte meg a helyváltoztatást. A bizonytalan mozgás, a kiszolgáltatott állapot – bár pillanatokra, de azért – átélhető az egészséges emberek számára is. Vati Tamás Matatek Juditot is bevezette a színpadra. A férfi a lánnyal együtt a színpad hozzánk közel eső részében állapodott meg: levette az ingét, Judit pedig végigtapogatta Vati felsőtestét, arcát. Kettes, hármas, négyes csoportok alakultak ki: nemcsak kitapintották egymás testrészeit, de kúsztak-másztak is egymáson. Beteg és egészséges testrészek keveredtek a földön, a levegőben és a kerekesszékeken is. A közvetlen, fizikai tapasztalat a cél: nemcsak a fogyatékosság természetét, de a fogyatékkal élők testi valóját, lehetőségeit, korlátait is igyekeztek „feltérképezni”. A beteg testtel szemben természetesen az egészséges is megmutatkozik: abban, hogy mesterséges szituációkra van szükségük a fizikai korlátok közé zártság megtapasztalásához, valamint akkor is, amikor felszabadultan járják saját táncukat a Bozsik Yvette Társulat ép testű táncosai.” – jelent meg az ellenfeny.hu internetes oldalon (http://www.ellenfeny.hu/index.php?view=article&id=434%3Anemcsak-lelekt anc&option=com_content&Itemid=63).

„Magára vette a tanítói szerepet, mert szükség van arra, hogy megtanuljuk, hogyan kell bánni a segítséggel élőkkel – emlékezett Pataki Ági. – Fontos szerepet töltött be a társadalmi szemléletformálásban, és még lett volna dolga” – mondta Pataki Ágnes az Index-nek. Pataki Judit munkatársa volt a „Mosolyország” Alapítványnál.

Mint már fentebb említettem: Matatek Juditot a 2001-es Tímár Péter-film, a Vakvagányok tette ismertté. 1976. február 25-én született Sümegen, látását egy rosszindulatú daganat miatt veszítette el négyéves korára, most egy szintén rosszindulatú daganatba halt bele – írja az Index és az inforadio.hu (http://www.inforadio.hu/hir/kultura/hir-300648).

Judit a „Vakvagányok” című filmben való szereplésére és a forgatásokra így emlékszik vissza:
„Meglepődve hallgattam Tímár Pétert, amikor azt ecsetelgette, hogy a Vak vagányok című új filmje egyik főszereplőjéül szeretne megnyerni. Kezembe nyomta a forgatókönyvet, amit hazaérve elkezdtem tanulmányozni. A mai napig is hihetetlen számomra, hogy éppen engem ért ez a szerencse. Péter először a Vakok Általános Iskolájában fellelhető filmanyagot nézte át, ismerkedett a volt tanulókkal. Különösen a táncos lábú lányok iránt érdeklődött. Azért mondtam végül is igent a felkérésre, mert a forgatókönyv alapján minden, általam eddig ismert „vakos” filmnél hitelesebbnek tűnt a Vak vagányok. Elhittem, hogy ez a film tényleg rólunk, nemlátókról szól. Az is növelte bizalmamat a film iránt, hogy Péter minden vakos szerepet nemlátó emberre bízott. Rugalmas volt abból a szempontból is, hogy ha nem volt számunkra hiteles a forgatókönyvben megálmodott vak alakja, elfogadta változtatási javaslatunkat. Ilyen módon mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy ilyen szempontból is hiteles legyen a film minden kockája. Igazából én legalább öt éven keresztül alig voltam nemlátó emberek között. Itt viszont volt belőlünk bőven, ráadásul sokan nem is ismertük egymást. Az elején egy kicsit ódzkodtam a többiektől, de pillanatokon belül baráti társasággá álltunk össze. Felszabadulttá tett az oldott hangulat. Hihetetlen türelemmel tanított meg bennünket táncolni Ivett, és nem volt megalkuvó. Valamilyen szinten tanultam társastáncot, de ide más kellett. Nehéz volt megszoknom azt is, hogy premier plánban kellett táncolni. Ehhez nem voltam hozzászokva. Csak belülről láthatom magamat hitelesen tánc közben, de hogy valójában milyen látványt nyújtok? Objektív-e az, aki látóként véleményt formál a táncomról? A film ismeretében majd mindenki véleményt alkothat a tánctudásunkról is. Eleinte kissé blokkolt a forgatáson nyüzsgő emberek sokasága, de miután megismertem őket, már ösztönző hatással voltak rám. Készültek olyan felvételek a forgatáson, amikor teljesen „happy” voltam. A teljesség harmóniáját jelentette a lányok számára, amikor a forgatáson dolgozó férfiak nemcsak a vakot látták meg, hanem észrevették bennünk a nőt is. A látó férfiak egyébként nehezen kezelik az ilyen szituációt. A nemlátásom és önmagam elfogadásában is rendkívül nagy szerepe volt ennek a forgatásnak meg a nemlátó társaimnak!” (Ld. Reményik László fentebb idézett könyvének fejezetét).

Pedig Juditnak a forgatásig még sok mindenen keresztül kellett mennie, szembesülnie azzal, hogy a vakok között tíz év után kikerülve a látók közé hogyan fogadják el őt, s főleg a gimnáziumi évei voltak a legnehezebbek, ezekről így nyilatkozik:
„Bíztam abban, hogy a gimnáziumban is olyan jó fejek lesznek a gyerekek, mint amilyenek az általános iskolában voltak, de nem így történt! Nem sikerült beilleszkednem az osztályközösségbe, mert igazából nem is volt. Nagyon jó emberek jártak oda, de annyira más volt mindenki, ezért nem találtuk meg a közös nevezőt. Úgy gondolom, engem senki sem utált. Ha megkértem valakit, akkor segített, de maguktól nem nagyon. Az első hónapokban volt egy abszolút negatív élményem. Még nem tudtam az épületben megfelelően tájékozódni, és mindig más tanteremben volt a következő óra. Az osztályfőnökünk megkérte a társaimat, hogy ilyenkor legyenek a segítségemre. Egyszer meghallottam, hogy a lányok között elhangzik: – Most te segítsél neki, mert a múltkor én segítettem. – Ezek után már nem is fogadtam el a segítségüket. Többet ilyet nem hallottam tőlük. Lehet, hogy nem szívesen segítettek, de azért odajöttek hozzám. Meglepődtem, amikor egy főiskolás lány felmérést készített: hogyan érzik magukat a vak gimnazista diákok? Nagy meglepetésemre állítólag én éreztem magam a legjobban. Ez a felmérés második vagy harmadik osztályos koromban volt. Addigra már kialakult egy kisebb baráti kör az osztályban. Ezek a haverságok már az élet minden területét átfogták. Egyenrangú partnerükké váltam.
A kollégiumtól az iskoláig vezető utat könnyen megtanultam. Idővel egyre többen rám ismertek a villamoson. Elkezdtünk beszélgetni, sok ismerősre tettem így szert. A mai napig rám köszönnek az utcán a volt diáktársaim, és őszintén érdeklődnek a sorsom alakulása felől. Annak idején az iskolatársaim, amikor segíteni akartak az utcai közlekedésben, alig mertek hozzám érni. Ilyenkor megmondtam: – Nekem az a legbiztonságosabb, ha beléd karolok. – Ez végül tudatosult a diáktársaimban. Később már ők mondták fel nekem ezt a „leckét”. A különböző heccekben és csínyekben nem vettem részt. Ennek az is oka lehetett, hogy azok a társaim is távol maradtak a balhéktól, akikkel szorosabb volt a kapcsolatom. A szalagavató után a többiek elmentek diszkóba. Engem is hívtak, és felajánlották, hogy utána autóval hazavisznek. Nagyon bíztam bennük, tudtam, hogy számíthatok rájuk, de én annyira nem szeretek diszkóba járni, a hangerő miatt. Nem túl szerencsés dolog az, ha se, kép se hang. Egyre nagyobb lettem, és barátokra is leltem. Ezért sokszor nem is mentem haza a szüleimhez, hanem elfoglaltam magam, kezdtem élni a saját életemet. Nyáron szinte már alig voltam otthon, mert egyik táborból a másikba vándoroltam. A szüleim meg egyre jobban hiányoltak. Anyukám 1992-ben, apukám 1994-ben meghalt. Azóta ketten vagyunk az öcsémmel. A tragédia után nem sokkal egy katolikus leányotthonba kerültem, Fehér Anna néni jóvoltából. Ő vette gyámság alá az öcsémet…” (Ld. Reményik László fent idézett könyvének fejezetét).

Ezután még sok megpróbáltatás is várt Juditra, de erős volt, életvidám, és könnyen vette ezeket az akadályokat.

„Judit emberfeletti erővel érte el mindazt, amit maga elé kitűzött. Judit mindössze 33 éves volt. Bár bizakodott, rosszindulatú daganattal folytatott küzdelméből nem került ki győztesen..” – írja a blikk.hu (http://www.blikk.hu/sztarblikk/gyasz-33-evesen-elhunyt-matatek-judit-1 61583.html).

A Story online megemlíti mégegy aspektusból Juditot:
„Többször volt vendége reggeli műsoroknak is, innen ismerte őt Lang Györgyi is. A Pa-Dö-Dő sztárja így ír róla blogjában: „A Matatek Juditot onnan lehet ismerni, hogy szerepelt a Vakvagányokban, meg a Bozsik Yvett egyik előadásában is. Amikor még az ertéelben dolgoztunk, volt nálunk a reggeliben, és iszonyú jó fej volt. Bátran lehetett vele mindenről beszélni, akár a vakságról is. Sokat lehetett tőle tanulni, hiányozni fog rengeteg embernek!”

A vakinfo.hu információi szerint Matatek Judit halálát rosszindulatú daganat okozta. – értesült a hírről a Story online (http://www.storyonline.hu/hirek/matatek_judit/18400/).

„Vívta a saját harcát az életben, hogy úgy élhessen, mint mások” – mondta az Indexnek Pataki Ági, akiről már említettem, hogy együtt dolgozott Matatek Judittal a Mosolyország Alapítványban, egyik arca volt. Pataki szerint Matatek Judit egy hónapja még nagyon bizakodott, de azt nem tudja, hogy tényleg jobban volt, vagy csak nem akart keserűséget okozni.

És hát mit is tud ilyenkor az ember mondani: Judit rokonainak, barátainak őszinte részvétünket fejezzük ki – mondhatom: mind nem látó, mind látó ismerettségi köre nevében – hiszen Juditnál – amint a Reményik László-könyv fejezet címe is jelzi: nála nincsenek kategóriák.
Életvidám, életerős, talpraesett lánynak ismertük meg mindannyian. Őrizzük meg így szívünkben!

Az emlékezéshez hozzájárul a Hobbyrádió is:
A közel múltban elhunyt Matatek Juditra emlékezünk 2009. szeptember 5-ödikén 11 órától (ism. 23 óra). A Vakvagányok c. film főszereplője nemcsak a forgatásról, de magáról is beszélt 2002-ben a Pille-show mikrofonja előtt.

Ezzel a műsorral kíván a Hobbyrádió sokak nevében méltó módon emléket állítani a fiatal tehettségnek.

Szerző:
R.A. Kriszta

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Eddigi hozzászólások

• 32 szerint:

  2009-09-03 10:52

  Szia Kriszta!

  Gratulálok!
  Emberségből jeles!

  Szórádi Bálint

  Válasz