Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Élőben közvetítették a Facebookon egy fogyatékos tinédzser megkínzását

- 2017. január 6. 7:33 -

Négy embert vett őrizetbe a chicagói rendőrség, akik kedden élőben közvetítették a Facebookon egy 18 éves, fogyatékos tinédzser kínzását. A CBS szerint a videón megkínzott fiú Chicago egyik észak-nyugati elővárosában tűnt el. Eltűnését bejelentették a rendőrségnek.

A Facebook live videón a fehér fiút afroamerikai fogvatartói megkötözték, száját leragasztották, majd a ruháját levágták róla. Ezután cigarettacsikkeket nyomtak el rajta, majd késsel vágták le a haját egészen addig, amíg nem vérzett a fejbőre. Kínzói közben nevettek és ettek, és különböző rasszista megjegyzéseket tettek, egyebek mellett Donald Trumpra.

A megkínzott áldozatot súlyos állapotban találták meg az utcán. A rendőrség nem sokkal később megtalálta az elkövetőket: két férfit és két nőt. Az áldozatot ellátták az orvosok, és elhagyhatta a kórházat.

A chicagói rendőrség illetékese azt mondta: 28 éves rendőri pályafutása során jónéhány olyan dolgot látott, amit nem akart elhinni, de még mindig érik kellemetlen meglepetések. A rutinos rendőr azt mondta: a látottak nem sokkolták, de végtelenül visszataszítónak tartja, ami történt.

Forrás az index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


8 - kettő =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 08:32
Clear sky
NNE
Clear sky
3°C
1.2 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.2 m/s NNE
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com