Emelkedett a mozgáskorlátozottak gépjármü-vásárlási támogatása
Megháromszorozódott, 300 ezer forintrol 900 ezerre nőtt a súlyos mozgáskorlátozottak gépjármü-vásárlási támogatása
A most elfogadott kormányrendelet szerint duplájárra nő a használt jármű vásárlása esetén folyósított összeg ami 600ezer forint lesz ezután, és szintén háromszorosára nő, tehát 90 ezer forint lesz az átalakításhoz nyújtható támogatás.Változás az is, hogy szeptembertől a jogosultságról a kormányhivatalok szociális és gyámhivatalai döntenek a benyújtott orvosi dokumentáció vagy a fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló határozat alapján. Az érintettek a szerzési, illetve átalakítási támogatás iránti kérelmeket a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal szociális és gyámhivatala felé nyújthatják be szeptember 15-éig.(ebben az évben), egyébként minden év március 31-ig lehet benyújtani. Részletes leírást a 102/2011.(VI.29)Korm.rendelet tartalmazza !!
Forrás: meoszfured.eoldal.hu
Ezeket is olvassa el:
Húsvéti NyusziSTOP-ot kérnek az állatvédők - tudatos vásárlás, felelős állattartás
Az idegenvezetők tiszteletére világnapot tartanak Budapesten
Mozgáskorlátozott igazolványokat lopott
TRAGIKUSAK AZ ELHELYEZKEDÉS ESÉLYEI
Változott a kedvezményes belépőjegy ára a Fővárosi Állat- és Növénykertbe
Bemutatkozik a gyászportál
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C






Vélemény, hozzászólás?