Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Atomic Kitten - If you come to me
65
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Emelkedik a paralimpia magyar érmeseinek és helyezettjeinek jutalma

- 2021. február 22. 7:37 - 1360 megtekintés

Jelentősen emelkedik a magyar paralimpiai érmesek és helyezettek állami jutalma – jelentették be vasárnap délután, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Szabó László, az MPB elnöke közölte: szervezetük javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy az aranyért járó eddigi 17,5 milliós összeget 25 millióra, az ezüstért járót pedig 12,5 millióról 17,85 millióra emeli. A harmadik helyezettek mostantól 14,25 millió forintos jutalomra számíthatnak, s egészen a nyolcadik helyezettekig (1,4 millió forint) jár majd anyagi elismerés.

A sportvezető kiemelte, a növekedés mértéke közel 43 százalékos, s ez is azt mutatja, hogy Magyarország kiemelten kezeli a sportolók megbecsülését. Hangsúlyozta: a szabályozás azt is jelenti, hogy a Szervátültetettek Világjátékán, illetve a Siketlimpián és a Speciális Olimpia Világjátékokon hasonló helyezést elérők jutalma is növekszik, mert ezeknek az értéke a paralimpiai jutalomhoz között.

Szabó László úgy fogalmazott: a döntésből többféle következtetést lehet levonni, de a legfontosabb az, hogy a kormány méltón elismeri mindazt a teljesítményt, amelyet a magyar parasportolók, a magyar fogyatékos sportolók az elmúlt években, évtizedekben nyújtottak.     

Ez a döntés tehát köszönetnyilvánítás a magyar fogyatékos sport históriájának is

– jelentette ki.

Szabó László köszönetet mondott a kormánynak – továbbá a határozat előkészítésében nagy szerepet vállalt siketnéma országgyűlési képviselőnek, Tapolczai Gergelynek (Fidesz) és Szekeres Pál miniszteri biztosnak, háromszoros paralimpiai bajnoknak -, s előrevetítette: a következő napokban a sportolóktól és edzőktől, a paralimpiai felkészülés résztvevőitől azt fogja kérni, hogy ez a döntés sokszorozza meg az erejüket.

A MPB elnöke arról is beszélt, hogy pénteken videokonferenciát tartottak az Európai Paralimpiai Bizottság szervezésében, s ezen elhangzott, hogy a tokiói szervezőbizottság és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság úgy készül, hogy lesz paralimpia – ahogy természetesen olimpia is -, s nagyon komolyan szervezik a biztonságos elbonyolítást.

“Az MPB felkészült erre a helyzetre, és minden előírásnak eleget fogunk tenni” – jelentette ki Szabó László.

A vasárnapi online sajtótájékoztatón részt vett Ekler Luca, világ- és Európa-bajnok paraatléta, valamint Csonka András, paralimpiai ezüstérmes para-asztaliteniszező is, mindketten úgy fogalmaztak: nagyon örülnek a kormánydöntésnek, ez extra motivációt jelent majd a felkészülésük során.

Deutsch Tamás, az MPB alelnöke úgy fogalmazott: a hétfőn negyedszer sorra kerülő Magyar Parasport Napjának előestéjén szép üzenet ez a kormánydöntés, amelynek köszönhetően történelmi magasságokba emelkedik Magyarországon a fogyatékos sportolók világeseményein elért kimagasló eredmények után járó jutalom összege.

“Évek óta lelkesen mondják el a sportolók, az őket felkészítő edzők, a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület vezetői azt a jelmondatot, amely szépen összefoglalja a hitvallásunkat, nevezetesen, hogy “Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, hogy vesztesnek lenni”. Ezt a jelmondatot most megtoldhatjuk a friss döntés fényében: ma győztessé váltak a parasportolók, a fogyatékos sportolók. A folyamatosan növekvő erkölcsi elismerés mellett fontos lépcsőfok az, hogy a paralimpiai bajnokaink Tokióban az aranyérem elnyerése után 25 millió forintos jutalmat kapnak” – mondta Deutsch Tamás.

Hozzátette: a döntés valamennyi fogyatékkal élő magyar számára üzenet, hogy a sorsuk fontos a köz számára.



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 22. péntek, Júlia, Rita napja van.
Az év 21. hete és 142. napja.
Holnap Dezső napja lesz.

1289. IV. Kun László király a főpapok, bárók és nemesek fövenyi gyűlésén kibékül feleségével, Erzsébettel, továbbá Lodomér esztergomi érsekkel és annak híveivel.


1701. II. Rákóczi Ferenc a bécsújhelyi börtönbe záratik.


Vidor Miklós / 1923. máj. 22. - /

Mese

"...Sugaras felhők közt
három fecske
hasítja a tágas eget.
Magasan száll
a szabadság,
elejteni nem lehet.
"Sose voltunk mások:
három fecskék,
de miénk a teljes
végtelenség!"

Időjárás

2026-05-22, 19:11
Clear sky
NNW
Clear sky
26°C
3.2 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 3.2 m/s NNW
Széllökések: 7.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:58
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com