Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Emelkedik a vakvezető kutyák használatba vételi díja

- 2009. november 29. 22:41 -

Bruttó 50 ezer forintra emelte az általa kiképzett vakvezető kutyák használatba vételi díját a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) Országos Elnöksége november 27-i tanácskozásán.

A mostanáig érvényben lévő ár bruttó 31250 forint volt. Mint ismert, a szövetség vakvezető kutya iskolájából kikerülő négylábú segítőket használatra kapják az ezt igénylő látássérültek, a kutya mindvégig az MVGYOSZ tulajdonában marad. A használatba vételi díjat 2007-ben módosították utoljára. A jelzőkutyák átvételi díja mostantól 30 ezer forint + ÁFA (jelenleg 37500 forint), az olyan kutyák esetében pedig, amelyek nevelésében a későbbi tulajdonos tízhónapos részt vállal a fizetendő összeg nettó 25 ezer forint lesz. A jelzőkutyát a szövetség egyébként tulajdonba adja. A költségekben benne vannak a kutya használatához elengedhetetlen eszközök: a hám, a póráz, a szájkosár és a nyakörv. A fenti díjak esetében továbbra is lehetőség van részletfizetésre. A tanácskozáson elhangzott, arra is van mód, hogy egy tagegyesület a nála tagsági jogviszonnyal rendelkező személy javára tetszőleges mértékben átvállalja a kutya átvételével járó költségeket. Egy vakvezető kutya kiképzése jelenleg összesen 1,8 millió forintba kerül – mondta Dr. Micserics József hivatalvezető. Az elnökség úgy döntött, ha valaki tagsági jogviszonyát megszünteti a szövetségnél vagy annak egyik tagegyesületénél, attól kezdve az általa használt vakvezető kutya után a mindenkori használatba vételi díj 50%-át köteles évente megfizetni. Azaz jelenleg évi bruttó 25 ezer forintot fizet az, aki odahagyja az MVGYOSZ-t vagy annak tagegyesületét. Dr. Orliczky János egyébként évi 100 ezer forintos büntetődíjat javasolt, de az elnökség ezt eltúlzottnak találta, melynek behajtására amúgy sem lenne túl sok esély. Aki kilép a szövetségből, az búcsút inthet a kutyaiskola és partnerei által biztosított kedvezményeknek is, pl. a kutyaeledel ingyenes házhozszállításának, vagy az ingyenes oltásnak és állatorvosi vizsgálatnak – határozott az elnökség. A változtatással egyetértett a tanácskozáson a „Vigyázó Szemek” Vakvezető Kutyával Közlekedők Országos Közhasznú Egyesülete képviseletében jelenlévő Dr. Krabót Györgyné is. Arra, hogy valaki kilépjen a szövetségből vagy egy tagegyesületből, miután megkapta a kutyát, a jelenlévők egyetlen példát tudtak felhozni. Laczi Tamásné azonban hozzátette a praxisában előfordult kilépéssel kapcsolatban, hogy a gyakorlatban nehéz lenne megvonni azokat a kedvezményeket az ilyen kutyahasználótól, amit külső cégek ajánlanak fel. Az átadáskor a kutyába információs csipet ültetnek, mely tartalmazza a tulajdonos elérhetőségét és a kutyát használó személy telefonszámát is- határozott az MVGYOSZ vezetése. Dr. Krabót Györgyné ismét hangsúlyozta, ragaszkodni kell a kiképzés magas színvonalához, csak annak szabad kutyát adni, akinek valóban szüksége van rá és megfelel az átadási vizsgán. Tart tőle, hogy a várhatóan egyre több kiképző belépésével a minőség fel fog hígulni. Dr. Tóka László véleménye szerint a jelenség ellen nem sokat tehet az MVGYOSZ. Krabótné kutyája egyébként a tanácskozás alatt többször felugatott, az állat hangerejével az MVGYOSZ vezetői nemigen kísérelhették meg felvenni a versenyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 6 = tizenkettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 06:33
Overcast
N
Előjelzés
3°C
2.3 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2.3 m/s N
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com